Hirdetés

Az első háromszéki gépmadár

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Elkészült a repülő, remélik, tavasszal felszáll, mondta el a Krónikának Tódor László, az első háromszéki repülőgép egyik építője. A gépet tavasszal a Brassó megyei Szentpéteren működő repülőklub hangárjában rakják majd össze, addig azért nem, mert darabokban lehet csak szállítani.

Bíró Blanka

2012. január 26., 06:282012. január 26., 06:28

Az új repülőt nem az építői próbálják ki, berepülőpilóta végzi az átvételt, ami 15 órányi repülést és 25 le-fel szállást jelent, ezek után kapják meg az engedélyt, hogy vezetheti más is. Tódor László elmondta, ha az engedélyt megszerzik, annyit repülnek majd, amennyi pénzük lesz üzemanyagra. A repülőt éppen azért kezdték tizenöt évvel ezelőtt építeni, mert évről évre kevesebb pénz jutott a sportrepülésre, ekkor eldöntötték: saját gépet építenek, hogy ne függjenek senkitől.

Tódor László a brassói autómérnöki egyetemen került kapcsolatba a repüléssel, akkor csatlakozott a repülőklubhoz, vitorlázó- és motoros gépekkel repül közel 30 éve. Amikor a kilencvenes évek közepén elhatározták, hogy repülőgépet építenek, Tódor ragaszkodott ahhoz, hogy jól bevált terv alapján dolgozzanak, hiszen elmondása szerint „ha valami gond van a levegőben, nem lehet félrehúzni a sánc szélére”.

Egy technikai folyóiratban olvastak a Franciaországban élő román származású repülőgép-konstruktőrről: Marcel Jurca fiatalkorában a román királyi légierőnél volt vadászpilóta, a háború után kitelepedett Franciaországba, ahol repülőoktatóként dolgozott. Szabadidejében olyan gépeket tervezett, amit amatőrök meg tudnak építeni. A sepsiszentgyörgyiek küldtek neki egy szándéklevelet, amire tíz napon belül megkapták a választ. Mivel ők voltak Romániából az elsők,  akik hozzá fordultak, Jurca ingyen a rendelkezésükre bocsátotta a tervet. Ebből a típusból körülbelül ötven repül már a világban, bevált, bevizsgált szerkezet.

Egy kilogrammnyi papírhalmazból álló részletes terv mellé Jurca építési engedélyt is küldött, aláírták, hogy a tervet szigorúan betartják. 1998-ban kezdték építeni a gépet egy garázsban, akkor több mint húszan voltak, ám ahogy a terv nem hatott már az újdonság erejével, hárman maradtak: Tódor László mellett Balogh Ádám és Varga Orbán Botond tartott ki. Tódor László hangsúlyozta, a sportrepülésbe is begyűrűzött a válság, az utóbbi időben egyre kevesebbet repülhettek, ezért alig várják, hogy a saját gépen emelkedhessenek a felhők fölé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés