2012. május 31., 12:372012. május 31., 12:37
Az alapanyagot, ahogy tavaly, úgy idén is az ország összes megyéjéből, valamint a határon túli településekről várják. A várhatóan több mint tíz tonna búzát augusztus 18-án, az Összeöntés ünnepén elkeverik, majd megőrlik.
Az ünnepet követően, ahogy tavaly is, egy-egy zsák liszt visszakerül azokra területekre, ahonnan a búza Baranyába érkezett. A megőrölt alapanyag legnagyobb részéből azonban a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek kenyeret.
A búzát egyrészt az Összeöntés ünnepének helyszínén, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban, valamint a szigetvári malomban őrlik meg, és várhatóan Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, valamint a cipókat.
Az augusztus 20-i Nemzet Kenyere Ünnepén Pécsen a megőrölt búzából megsütött pékárukat kóstolhatják meg az érdeklődők. Tavaly négyezer kis cipó készült, de a szervezők szerint a hatalmas igény miatt idén ennél is többet készítenek majd.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.