
2013. február 25., 07:372013. február 25., 07:37
A díjak idén megoszlottak a 24 kategóriás mezőnyben. Steven Spielberg 12 Oscarra jelölt Lincolnja csak két díjat kapott: Daniel Day-Lewis játékának köszönhetően a legjobb színész, valamint a látványterv Oscarját. A 11 jelöléséből Ang Lee filmje, a Pi élete négyért gyűjtötte be a filmvilág tekintélyes elismerését, a legjobb rendezés Oscarján kívül technikai kategóriákért. A nyomorultak nyolc esélyéből hármat váltott Oscarra, a hétszeres jelölt Argo pedig szintén három díjat nyert. Több sztár, még több zenés betét és csípős tréfák szórakoztatták az Oscar-gála közönségét. A műsort először vezető Seth MacFarlane-t a Star Trek Kirk kapitánya, a jövőből érkező William Shatner látta el tanácsokkal a gála kezdetén. A házigazda szokás szerint felidézte a legfontosabb díjakra jelölt filmeket. Közben külön is kitért Az Argo-akciót rendező Ben Affleckre, akinek neve hiányzott a legjobb rendező kategóriából. Ez nyilván abból adódott – mondta –, hogy a történet, amelyben a CIA kiszabadít az iráni forradalom idején Teheránban ragadt hat amerikai követségi alkalmazottat, olyan titkos volt, hogy „az akadémia még a rendezőt sem ismerte”. A végül a legjobb rendezőnek választott Ang Lee második rendezői Oscarját nyerte a Pi élete című háromdimenziós munkájával. 1990, a Miss Daisy sofőrje című film sikere óta nem fordult elő, hogy olyan filmet választottak a legjobbnak, amelynek rendezőjét nem jelölték Oscar-díjra. Az Argo-akció sikere nyomán meghatott és boldog Affleck producertársaival, George Clooneyval és Grant Heslovval mondott köszönetet a díjért. Affleck és Clooney most már kétszeres Oscar-díjas. Az est folyamán Quentin Tarantino, a Django elszabadul rendező-forgatókönyvírója is kézbe vehette második Oscarját alkotása eredeti forgatókönyvéért. Daniel Day-Lewis, a Lincoln címszereplője harmadszor kapta meg a legjobb színésznek járó szobrot a filmakadémia tagjaitól, a 22 esztendős Jennifer Lawrence viszont úgy meglepődött, amikor az Oscar-színpadra szólították, hogy elesett a pódiumra vezető lépcsőn.
Az Oscar-show producerei, Craig Zadan és Neil Meron élve az alkalommal, hogy A nyomorultak révén musical is szerepelt az Oscar-mezőnyben, számos zenés betéttel tűzdelték meg a ceremóniát. Seth MacFarlane, aki maga is érdekelt volt az Oscar-versenyben a legjobb dalok mezőnyében (Ted), többször dalra fakadt, és táncra perdült. A színpadon olyan neves színészek csatlakoztak hozzá, mint Daniel Radcliffe és Joseph Gordon-Levitt. Hollywood lerótta tiszteletét az ötvenéves James Bond-filmsorozat előtt is. Shirley Bassey az 1964-ben bemutatott Goldfingerben énekelt számát adta elő. A fekete estélyit viselő Adele először énekelte élőben a 007 – Skyfall főcímdalát, amely végül elorozta a legjobb filmdal díját MacFarlane elől. Barbra Streisand a The Way We Were című számmal bűvölte el a Dolby Színház nézőit.
A megható pillanatok közé tartozott, amikor Christoph Waltz kezébe fogta második Oscar-szobrát. Az 56 éves osztrák színész a Django elszabadul című filmben nyújtott alakításáért kapta a legjobb mellékszereplő díját. Waltz – aki korábban szintén egy Tarantino-filmmel, a Becstelen Brigantykkal nyert – rendezőjét méltatta köszönőbeszédében, „hősnek” nevezve őt. A papírforma szerint vitte el a női mellékszereplő díját a mezőnyben szereplő Sally Field, Jackie Weawer, Helen Hunt és Amy Adams elől A nyomorultak legtöbbet emlegetett sztárja, Anne Hathaway, aki Fantine-t játszotta Tom Hooper rendező Victor Hugo-regényadaptációjában. Michael Haneke győzelme sem volt meglepő: az osztrák rendező a Szerelem című filmjével az idegen nyelvű filmek kategóriájában aratott diadalt. Második alkalommal nyert osztrák film ebben a mezőnyben, az elsőt 2008-ban a Pénzhamisítók című dráma kapta. A hetvenéves Haneke feleségének és stábja tagjainak mondott köszönetet a hollywoodi közönség előtt. A Párizsban játszódó Szerelem – az öregedéssel és a halállal szembenéző idős házaspár története Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant alakításában – korábban a cannes-i Aranypálmát és az Aranyglóbusz díjat is elnyerte. A film öt jelöléséből egy díjjal távozott. Érdekesség, hogy megosztva a Skyfall és A Bin Laden-hajsza című film kapta a legjobb hangvágásért járó elismerést. Megosztott Oscart eddig csak öt alkalommal adtak át a díj 84 éves történetében: 1932-ben a legjobb férfi főszereplő, 1949-ben a legjobb rövid dokumentumfilm, 1968-ban a legjobb női főszereplő, 1986-ban az egész estés dokumentumfilm, 1994-ben a legjobb rövidfilm kategóriában. Kathryn Bigelow A bin Laden-hajsza című munkája a megosztott technikai díjon kívül hidegen hagyta az amerikai filmakadémia 5800 fős tagságát. A dokumentumfilmek között a Searching for Sugar Man, egy hetvenes évekbeli rocksztárról szóló produkció vitte el az Oscart. Malik Bendjelloul filmjében a detroiti énekes kilencvenes évekbeli dél-afrikai rajongói kerekednek fel, hogy megtudják, mi lett a zenésszel. A legjobb egész esetés animációknál a korábban már BAFTA- és Golden Globe-díjjal is elismert Merida, a bátor nyerte az Oscart a több mint háromórás ceremónián.
Giorgio Armani és a Dior-ház került ki győztesként a divatcézárok versenyéből az Oscar-gálán az első ítéletek szerint, a legelegánsabbnak viszont a meglepetésvendéget, Michelle Obamát kiáltották ki. Az olasz tervező ruháját választotta a legjobb női főszereplők között jelölt Jessica Chastain és az ugyanebben a kategóriában szereplő, mindössze kilencéves Quvenzhane Wallis is. Armanit választott Naomi Watts is, akit a szintén a legjobb női főszereplők között jelöltek. A sötét ruha fifikás, aszimmetrikus szabása elnyerte a kritikusok tetszését. Diort választott a legjobb női főszereplő díjával kitüntetett Jennifer Lawrence, a színésznő szintén gyémántokkal „dobta fel” ruháját. Megjelenése nagy sikert aratott, Jessica Chastainnel együtt őt kiáltották ki a legszebbnek – egészen addig, míg meg nem látták Michelle Obamát, aki a show végén videokapcsolat révén jelentkezett be a Fehér Házból, hogy bejelentse, mely alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó Oscart. A first lady ezüstös színű Naeem Khan-estélyit viselt. Oscar de la Renta öltöztette a legjobb mellékszereplők között jelölt Amy Adamset, míg Reese Witherspoon egy királykék Louis Vuittonban aratott hatalmas sikert. Kerry Washington, a Django elszabadul szereplője piros Miu Miut választott. Halvány rózsaszín Pradát viselt a legjobb női mellékszereplő díjával kitüntetett Anne Hathaway, Jennifer Garnert bíbor Gucciban láthatta a közönség. A férfiaknál ezúttal a szakáll teremtett divatot: George Clooney, Ben Affleck, Bradley Cooper és Tommy Lee Jones is szakálasan jelent meg.
| A Hajnalhasadás 2. egyebek közt a legrosszabb film, a legroszszabb rendező, a legrosszabb női főszereplő és a legrosszabb férfi epizódszereplő kategóriában diadalmaskodott. Az Alkonyat-saga befejező epizódja hetet söpört a legpocsékabb amerikai filmeknek járó Aranymálna díjakból a szombati gálán, de két Citromdíjat vihetett el Adam Sandler Apa ég! című vígjátéka is, és nem maradt hoppon Rihanna, az énekesnő sem, aki a Csatahajó című sci-fi akciófilmben nyújtott könnyen feledhető alakítást matrózként az ítészek szerint. A vámpírrománc befejező része, a Hajnalhasadás 2. egyebek közt a legrosszabb film, a legrosszabb rendező (Bill Condon), a legrosszabb női főszereplő (Kristen Stewart) és a legrosszabb férfi epizódszereplő (Taylor Lautner) kategóriában diadalmaskodott. Az Alkonyat-filmnek így sem sikerült megismételnie a Jack és Jill tavalyi teljesítményét, amikor az Adam Sandler-féle film mind a tíz Citromdíjat besöpörte. Az Alkonyat-széria filmjei az elmúlt években is ott voltak a jelöltek között, de díjat még nem kaptak. A szavazásban is részt vevő mozirajongók tréfás bejegyzései szerint a filmakadémiához hasonlóan, amely csak az utolsó Gyűrűk ura-filmnek ítélte oda a legjobb filmnek járó Oscart, ők is megvárták a legutolsó Alkonyat-epizódot, hogy rajta vezessék le az egész széria iránti megvetésüket. A legpocsékabb filmeknek járó díjakat az Aranymálna Alapítvány 650 tagjának és a Rotten Tomatoes (Rohadt Paradicsomok) filmes honlap olvasóinak szavazatai alapján ítélik oda az Oscar-díj ellenpontjaként. |
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.