2011. augusztus 22., 04:532011. augusztus 22., 04:53
Vasárnap szimfonikus koncert és moderntánc-gála szerepelt a programban, ma pedig nagykárolyi zenészek játszanak majd a kastélykertben – fellép a No Limit, a Fine Line, az M-Team, a P.A.D., a Piticii, Nagy Anita, Bîc Denisa, Vitéz Julia, Szűcs Evelyn, Osváth Kathryn és Gabor Tania, mindannyian Szűcs József zenetanár tanítványai.
Kedden flamencokoncertet ad Homonnai Varga András kolozsvári gitárművész, majd operettkoncert következik a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek előadásában. Szerdán erősember-vetélkedő lesz, csütörtökön pedig a nagykárolyi származású Ruha István hegedűművész emlékére szerveznek barokk kamarazene-koncertet a Kalazanczi Szent József-templomban, majd Cserey Csaba és Pintér Cristian ütőskoncertje következik, illetve fellép az aradi etnojazz jazzfuzion együttes, a Mario & The Teachers. Pénteken újabb Ruha István-emlékkoncert lesz a helyi református templomban, majd szving-, dzsesszrock- és voice guitar koncert következik a helyi In Jazz Tenso, valamint Micheller Myrtill és Pintér Tibor közreműködésével. Szombaton szintén Ruha Istvánra emlékeznek, aki idén töltené 81. életévét – a Szent László Közösségi Házban a művész életéről Visnyai Csaba beszél majd.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.