2010. november 08., 10:192010. november 08., 10:19
A legnagyobb a Magna Cum Laude ígérkezik. Ki ne halotta volna a rádiókban szólni a Színezd Újra, a Pálinkadal, vagy az Átkozott nők dallamait? Szerzőjük, a gyulai zenekar 1999 szeptemberében alakult zeneszerető barátokból. 2003-ban jelentették meg első albumukat Hangolj át címmel. Első aranylemezük 2006-ban jött ki, a Minden Állomás legsikeresebb száma a Vidéki sanzon című sláger lett. Két aranylemezzel és öt Fonogram-díjjal az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzene együttessé nőtték ki magukat.
Az Intim Torna Illegál a Kistehén Tánczenekarból kilépett négy tag, Sanyi, Janó, Peti és Ádám fejéből pattant ki. A fiúk honlapja szerint mindannyian többszörösen körbejárták a Föld nevű kék-bolygót, megannyi kultúrával és emberrel találkoztak, munkájukat tükrözi a zene és életszeretetet, ami a rengeteg külföldi és magyar turnék alatt, mint turnésár ragadt rájuk. Első koncertjüket nagy sikerrel a budapesti Gödör Klubban adták a Világveleje fesztiválon, 2010. január 22-én – zárják a bemutatkozó sorokat.
A bulit lezáró Sterbinszky Károly, alias DJ Sterbinszky 1989-ben kezdett lemezlovasként, a pályafutása pedig 1998-ban kezdett felívelni: márciusban megjelent E-Play Generation néven az a válogatásalbum, melynek anyagához 11 magyar lemezlovast kért fel saját felvételeik elkészítésére. Novemberben adta ki az első mixlemezét, a Hits From Club E-Play-t. A média szerint ezzel a lemezzel született meg az első \"sztár DJ\" Magyarországon. Innen már egyenes út vezetett a MAHASZ Arany Zsiráfjához (az év hazai dance albuma kategóriában), és a külföldi fellépésekhez.
A KMDSZ Gólyabál jegyei a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utca 21. szám alatti székhelyen szerezhetőek be, a rendezvény honlapja a golyabal.kmdsz.ro cím alatt látogatható.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.