
„Nem remélt sikereket tudhat az erdélyi slam maga mögött, ha visszatekintünk az elmúlt évre. Büszkék vagyunk rá, és nagyon bízunk benne, hogy idén tovább tudjuk vinni, amit elkezdtünk” – mondta el a Krónika kérdésére a pénteken Csíkszeredában kezdődő második Erdélyi Slam Poetry-bajnokságról Márkus András főszervező.
2013. december 18., 16:162013. december 18., 16:16
Mint kifejtette, a tervek szerint 5-6 elődöntőt szerveznek, ezekkel igyekeznek lefedni egész Erdélyt. „Ami változott a tavalyihoz képest, hogy két székelyföldi forduló lesz, a tavalyi tapasztalatok alapján úgy éreztük, hogy Székelyföld „megbír\" két fordulót.
A tavalyi négy helyszínen – Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Marosvásárhely – természetesen megszervezik a slambajnokságot. A zsűri összetételéről szólva Márkus elmondta, a magyarországi Saïd (Süveg Márk) és Gábor Tamás (Indiana) semmiképpen se marad ki a buliból, hiszen ők már „családtagok”.
„Szeretnénk erősíteni az átjárást az „anyaslam\" meg az erdélyi között, és azt is, hogy minél több erdélyi lépjen fel Bupapesten, illetve minél több anyaországi Erdélyben\" – fogalmazott a főszervező. Mint mondta, nem egyszerű támogatókat szerezni a rendezvényhez, hiszen nemrégiben öntöttek szervezeti alapokat a mozgalom alá és mostantól indul a pályázás. Ez az egyik oka annak, hogy szimbolikus összegű belépti díjra lehet számítani mindenik eseményen.
A díj is ennek függvényében alakul majd, de igyekeznek nem könyvcsomagokat ajándékozni – fejtette ki Márkus. Arra is kitért, remélik, hogy az előző verseny legjobbjainak mindegyike indul a bajnokságon ezúttal is, és kíváncsian várják, ki lesz az idei szezon „nagyágyúja\".
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!