Megnyitották a Boszporusz-szorost átszelő első, az autós forgalomnak szánt Evrasya (Eurázsia) nevet viselő alagutat Isztambulban kedden. Recep Tayyip Erdogan török elnök maga ült volán mögé, hogy elsőként hajtson át az Európát Ázsiával összekötő alagúton – számol be az AFP.
2016. december 20., 18:332016. december 20., 18:33
A keddi átadóünnepségen a török elnök a miniszterelnökkel, Binali Yildirimmel együtt autózott át az 1,15 milliárd euróból megépített Eurázsián. Az összesen 5,4 kilométeres alagutat, amelyből 3,4 kilométer a csatornát átszelő szakasz, egy török magánvállalat és egy dél-koreai cég építette. A kétszintes alagutat egy külön erre a célra megépített fúróval ásták, amely naponta 8–10 métert haladt. A kiásott földdel 788 olimpiai medencét, a felhasznált cementtel 18 stadiont lehetne megtölteni, és a beépített fémekből 10 Eiffel-tornyot lehetne megépíteni. Mivel Isztambul olyan területen fekszik, ahol gyakoriak a szeizmikus mozgások, az alagutat úgy tervezték, hogy a Richter skálán 7,5-es erősségű földrengést bírjon ki.
A török kormány azon programja keretében, amelyben megreformálnák Isztambul közlekedési hálózatát, az Eurázsia csatorna immár a második alagút a Boszporusz alatt, ugyanis 2013-ban vasúti alagutat, a Marmarayt adták át, ugyanakkor a két földrészt elválasztó szoros fölött egy harmadik hidat is megnyitottak idén. Ahmet Arslan török szállítási miniszter bejelentette, harmadik alagút építésébe kezdenek, amely nagyobb lesz az eddigieknél, három szinten autók és vonatok közlekedésére is alkalmas lesz.
Recep Tayyip Erdogan elnök elmondta, 2023-ig, a Musztafa Kemal Atatürk által megalapított modern török állam százéves évfordulójára a török kormány megépítene egy harmadik, gigantikus repülőteret is Isztambulban, az első hidat, amely átszeli a Dardanellák-szorost, valamint a szuezihez hasonló csatornát Isztambul hajós forgalmának.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!