
Fotó: Boda L. Gergely
Valamennyi célkitűzését teljesítette a május 27-én a Székelyhodos és Deményháza közötti fennsíkról felbocsátott űrszonda, mely a tervek szerint szeptember végén újra megjárja a sztratoszférát.
2014. június 01., 16:222014. június 01., 16:22
A projektet irányító Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem vezetője, Csegzi Sándor a Krónikának elégedetten nyugtázta, hogy szinte végig sikerült követni a közel négy órát repülő, és számos információs anyagot gyűjtő ballont, majd a GPS-rendszernek köszönhetően percek alatt megtalálni.
„Azzal is számoltunk, hogy földet érése után más találja meg az értékes műszereket tartalmazó dobozt, az illető pedig vagy visszajuttatja nekünk, vagy nem. A modern technológiának köszönhetően viszont majdnem egyszerre értünk a helyszínre, a Beszterce-Naszód megyei Teke határába” – mondta el Csegzi.
Megvonva a mérleget, a kísérletező székelyföldi és anyaországi csapat megállapította, hogy az elképzelés és a technológia jónak bizonyult, de a nyomkövető rendszeren javítani kell.
Miután a ballon tízezer méter fölé emelkedett, a GPS-jel megszűnt és csak a rádiókommunikációs rendszernek köszönhetően lehetett követni az űrszonda útját. Így a ballon felbocsátói csak a számítógépes szimulációs programok segítségével tudták kiszámítani, hogy az űrszondát szállító, héliummal töltött ballon 21.100 méter magasságig repült.
Az adatfeldolgozás egy része a Sapientia – EMTE marosvásárhelyi karán, a rádióaktivitási mérések elemzése pedig Svájcban folyik. Csegzi Sándor azt szeretné, ha a szeptember végén, Marosvásárhelyen sorra kerülő, Körmöczi János nevét viselő nemzetközi fizikakonferencia keretében újabb űrszondát bocsátanának a sztratoszféra vizsgálatára, melyre ezúttal több mérőműszert, illetve egy igényesebb helymeghatározó rendszert szerelnének.
A múlt kedden felbocsátott szondára szerelt kamera által készített, rendkívül érdekes légi felvétel az Universitatea Cultural Stiintifica Tirgu Mures, balon kulcsszavak bepötyögtetésével a Youtube-on tekinthetők meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!