2013. január 29., 08:072013. január 29., 08:07
A nyomozók tájékoztatása szerint az Olaszországban tartózkodó román állampolgárok tavaly decemberben 1400 ruházati cikket tulajdonítottak el az Armani cég veronai lerakatából – a ruházati cikkek értéke egyenként 1400 és 2000 euró között mozog.
A DIICOT által kiadott tegnapi közleménybõl kiderül, a tolvajok Romániába szállították a körülbelül 2 millió értékû lopott árut, amelyet Bukarestben akartak értékesíteni. A DIICOT szakemberei az olaszországi hatóságokkal működtek együtt, így a lopott javak mintegy 95 százalékát sikerült visszaszerezniük. A rendõrség közleményében leszögezte, január 18-án az ügyészséggel együtt hat házkutatást tartott, amelyek nyomán az ellopott 1416 árucikkbõl 1378-at koboztak el, a ruhák a 2012-es tavaszi kollekcióhoz tartoztak. Kitértek arra is, hogy a lopást rendkívül rövid idõ alatt követték el úgy, hogy hatástalanították a lerakat biztonsági rendszerét. Ezután az ellopott árucikkeket egy fuvarozócég közvetítésével 1300 kilogrammos csomagokban juttatták el Romániába.
Sajtóértesülések szerint a Román Labdarúgó-szövetség több pólót is vásárolt a tolvajoktól. A napokban egy másik román bűnözõbandát is lelepleztek: amint arról már beszámoltunk, három férfi százmillió értékben lopott el műkincseket Hollandiából; tavaly októberben rabolták ki a rotterdami Műcsarnokot, ahonnan hét festményt loptak el.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.