
Fotó: RMDSZ
Aranyfeszt címmel, Arany János születésének 200. évfordulója alakalmából vetélkedővel egybekötött diákfesztivált szervez az RMDSZ 7–8. osztályos tanulók számára.
2017. május 03., 19:192017. május 03., 19:19
Országos diákfesztivált szervez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 7–8. osztályos tanulók számára. Az Aranyfeszt elnevezésű vetélkedőt Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdették meg – jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Olyan kontextusba helyezzük Arany munkásságát, amely 200 év távlatából is igazi kortárssá teszi őt. A diákok úgy kerülhetnek közelebb a költő életművéhez, hogy azt kreatívan, szabadon átértelmezhetik, személyre szabják, fényképek, karikatúrák, videók és rövid írások révén” – részletezte az ügyvezető alelnök. Hozzátette, odafigyelnek arra, hogy a vidéki általános iskolák diákjai is kellő létszámban képviseltessék magukat.
Molnár Beáta, a szövetség társadalomszervezésért felelős főosztályának referense elmondta, a szeptemberben startoló verseny háromfordulós lesz, három hónapon át tart, és ötfős csapatok jelentkezését várják.
A zsűri tagjai elsőként a tárgyi tudást és a kreatív feladatok megoldását pontozzák, az elért eredmények függvényében pedig megyénkét két csapat, egy városi és egy vidéki iskola képviseltetheti magát a verseny további szakaszaiban.
Újvári Dorottya, az RMDSZ kultúráért felelős főosztályának referense beszámolt arról is, hogy az októberben és novemberben továbbjutó csapatok különböző kreatív feladatokat fognak teljesíteni: videófelvételeket, karikatúrákat kell készíteniük, valamint verset írniuk. A döntőt Kolozsváron szervezik, ahol egy hosszú hétvégét tölthetnek együtt a versenyben részt vevő diákok.
A szervezők eseménydús programokkal, kiállításokkal, előadásokkal, kreatív írásgyakorlatokkal, valamint workshopokkal készülnek. Az Aranyfeszt vetélkedőn a diákok munkáját olyan neves kortárs költők értékelik, mint Demény Péter, Balázs Imre József, Márton Evelin, László Noémi és Kulcsár Árpád. A Krónikának a szervezők elmondták, akkor lennének elégedettek a részvételi aránnyal, ha legalább 100 diák és 20 vezető tanár benevezne a vetélkedőre.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!