
Fotó: Bakó Zoltán
Immár harmadik alkalommal szervezte meg Marosvásárhelyen a Kelementelkén bejegyzett Kis-Küküllő Borlovagrend a nemesérmés borbemutatóját, amely a rendszeresen megtartott balavásári borversenyt követi.
2015. március 22., 19:232015. március 22., 19:23
A bemutatót ezúttal a Gyöngy étteremben tartották, lényege, hogy a versenyen aranyérmet nyert borokat – és készítőiket – bemutassák a nem-lovagrendi borbarátoknak is.
A két héttel ezelőtti 19. Balavásári Borversenyen 240 versenyző közül díjazta aranyéremmel a nemzetközi zsűri a most bemutatott kilenc borfajtát – ezekkel ismerkedhetett a vásárhelyi közönség. Minden díjazott bor készítője meghívhatott meghatározott számú ismerőst, barátot, szakembert. Ismerkedésre, egymás praktikáinak ellesésére, átadására is jó alkalom az ilyen szakmai és baráti találkozó, ami egyben borcsata, harc, amiből mindenki győztesen kerül ki – állította az egyik borlovag, a dicsőszentmártoni Seprődi József.
A borlovagok meghívták a találkozóra a Szent György Lovagrend észak-erdélyi priorátusát is. A találkozón a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes időről-időre bordalokkal szórakoztatta a kóstolókat, Novák József képzőművész-címerfestő pedig 129 címert is kiállított az ünnepség ideje alatt.
A borbarátok megkóstolhatták többek között a kelementelki Orbán Mihály 2014-es neuburgerét és ottonel muskotályát, a Kozma Ferenc kölpényi pincészetéből származó olaszrizlinget és fehér leánykát is.
„Ha az Úristen nem akarta volna, hogy jó borokat igyunk nem teremtett volna ilyeneket” – vallja Richelieu bíborossal együtt Seprődi József borász, hivatásos borkóstoló, aki pincészetéből fehér leánykát és sauvignon blancot is hozott. A siker átütő volt, annál is inkább, hogy a Seprődi Borbarát Társaság négy hajlékából itt volt az udvarhelyi hajlék, no meg természetesen a dicsőszentmártoni, csupán a korondi meg a gyergyói hajlékok hiányoztak.
A balavásári Miklós Gyula szürkebarátja is nagy sikert aratott a kóstolók körében, akárcsak Péterfi Sándor a kelementelki borházból származó traminije. Végül Jakab Sándor (Aradhegyalja, pankotai pincészet) merlot-ja következett a borok sorában.
Kellemes baráti hangulatban telt az este, rengeteg tanulságos mondással, szállóigével tarkították a beszélgetést a jelenlévők. Abban mindenki egyetértett Hippokratésszel, hogy a bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb. De legalább annyira Szent Ágostonnal is, aki szerint sok esetben szükséges az embernek a bor.
A gyenge gyomrot erősíti, az elfogyott erőt újjáteremti, a hideglelősnek meleget ad, ha sebre cseppented, begyógyítja, elűzi a búskomorságot, messze kerget a lélekből minden fáradtságot, vígságot hoz, és az útitársnak kedve is megjön a társalgáshoz. „Barátot bor közt, bort sajt után, lovat istállóban, leányt bálban ne válassz” – ezen a népi bölcsességen is elvitatkoztak a jókedvre derült borkóstolók.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!