Első alkalommal tartanak rendezvényt a felújított csíkszeredai mozi épületében szombaton. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola A zene nem ismer határokat című közös hangversenyét hallgathatja meg a közönség délután 6 órától.
2015. február 20., 12:442015. február 20., 12:44
Az esemény nem számít hivatalos megnyitónak, ezúttal csak „próbaüzembe helyezik” a mozitermet. Rendkívüli akusztikájúnak nevezte a termet Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, mint mondta, a szombati eseménnyel ezt szeretnék kipróbálni.
Az elöljáró úgy fogalmazott, nemcsak moziteremként működne, szeretnék, ha rendszeresen koncerteket is tarthatnának a helyszínen. Azon is gondolkodnak, hogy a korcsolya- és úszásoktatási program mintájára zenenevelési programot indítsanak itt az iskolásoknak.
Iskolák közötti szakmai kapcsolat
A koncertet adó két iskola közötti szakmai kapcsolat 2012-ben kezdődött a Határtalanul elnevezésű pályázat keretében, és már az első alkalom ígéretesnek tűnt – mondta el Kirmájer Enikő, a Nagy István Művészeti Középiskola igazgatója.
„A következő évben nem nyertük meg a pályázatot, de saját költségünkre megoldottuk az ide- és odautazást, megtanultunk egy művet közösen, és az előadásnak nagy lett a sikere. Érződött, hogy mindenki a legjobbat akarja adni magából, és gyönyörű koncert volt Csíkszeredában meg Debrecenben is. A debreceni iskola igazgatója, Kovács János megírt egy pályázatot, és annak megnyerése nyomán újra lehetőség nyílt arra, hogy a debreceniek ideutazzanak, és előadjuk közösen azt, amit külön-külön megtanultunk” – fejtette ki az igazgató.
Az együttműködéssel továbbra is az a cél, hogy Kodály Zoltán és az általa megfogalmazott zenei koncepción felnőtt zeneszerzők munkásságát megismertessék, ezért az ő műveiket betanulta ki-ki otthon, és együtt adják elő. „Nagy tömeget mozgat meg az előadás, így bár az utolsó simításoknál tartunk, és kicsit meg kellett sürgetni az építkezés, az épületrendezés befejezését, vállaltuk, hogy ebbe is besegítünk, csakhogy az előadást megszervezhessük itt, mert az akusztikája kiváló a teremnek” – részletezte az igazgató
Több mint száznegyvenen a színpadon
A szombati hangversenyen hatvan debreceni és 82 csíkszeredai diák lesz hallható, látható. A két intézmény közös szimfonikus zenekarát és kórusát Nagy Máté vezényli. A műsoron kórusművek, valamint zenekari művek szerepelnek.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázata révén márciusban a csíkiak utaznak Debrecenbe, ott adják elő ezeket a műveket. A csíkszeredai előadásra a belépő öt lejbe kerül.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!