
„A nemzeti összetartozás ápolása mindannyiunk feladata, megőrzéséhez ragaszkodnunk kell” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti Csángó bál szombat esti megnyitóján a Petőfi Csarnokban.
2014. február 16., 17:302014. február 16., 17:30
Hozzátette: az idén 18. alkalommal megszervezett Csángó bál egyszerre jelenti a felszabaduló öröm érzését és a nemzetszolgálat fogalmát.
A Csángó bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség szervezte. A közönséget a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálták, zenével, tánccal fogadták.
A színpadon a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek – Kicsi Kóta Károly, Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Ştefan, Chiriac Gheorghe, Benke Róbert, Benke Viktor, Nyisztor Ilona, a Zerkula Zenekar, zenészek Pusztinából, Klézséből, Lészpedről, Külsőrekecsinből, Somoskáról, Gyimesből, Setétpatakáról és Kóstelekről – mutatták be a csángók lakodalmas szokásait.
A műsorban fellépett a Kossuth-díjas Berecz András, Petrás Mária, Dresch Dudás Mihály, Tintér Gabriella, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Berka Együttes, a Fanfara Complexa, a Tatros Együttes, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes. A színpadi műsort idén is több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték.
A Csángó bál keretében nyitották meg a Petőfi Csarnokban az Ádám Gyula csíkszeredai fotográfus munkáiból összeállított kiállítást is. A Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa gyimesi és csángó életképeket, a csángómagyarok mindennapjait bemutató képeit tárta a közönség elé.
A Csángó bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!