Hirdetés

„Nehéz volt a sors akkor” – 101 éves Nyárádremete legidősebb polgára

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

Hétfőn ünnepelte 101. születésnapját Nyárádremete legidősebb polgára. Koszta Anna 1913. július 28-án született, hét gyereket nevelt fel, tizenegy unokával és már ugyanannyi dédunokával büszkélkedik.

Nyulas Piroska

2014. július 29., 12:112014. július 29., 12:11

Anna néni életét imádságosnak, dolgosnak, egyszóval példaértékűnek lehet jellemezni ebben a nyárádmenti székely közösségben, bár ereje már nem a régi, hite és kitartása töretlen, memóriája és tájékozottsága pedig figyelemre méltó.

„Hároméves voltam, amikor az apám meghalt a háborúban. Maradtunk hárman. Három év múlva leégett a ház, és hazakerültünk a nagymamához. Akkor már nem volt lakás, ahol lakjunk, és édesanyám férjhez ment egy emberhez, akinek a felesége meghalt” – mesélte, amikor meglátogattuk. Háborúk, nélkülözés, nehézségek jellemezték élete nagy részét, de sosem csüggedt, és a mai napig kitartott hite és annak segítő ereje mellett.

„Hat osztályt jártam, a hetediket már nem hagyták, hogy kijárjam. Én akkor jó tanuló voltam, de hát nem volt divat tovább tanulni. Idegenbe adtak, hogy gyermekekre ügyeljek. Nehéz volt a sors akkor” – fogalmazott Anna néni.

Önszorgalomból megtanult varrni, még divatlapból is varrt ruhát lányainak. Mint mondta, nyolcvanéves korában kezdett el romlani a látása és a hallása. „Már 80 év után nem látok, nem hallok, csak vagyok” – fogalmazott.

Ám templomba még ezután is elment rendszeresen, mindig is szeretett oda járni. Az utóbbi években már nem tud nagy távolságot megtenni gyalog, de azért még kimegy a kertbe, és néha meglátogatja szomszédjait is. A számos leszármazottal rendelkező dédmamáról rokonai gondoskodnak, igyekeznek viszonozni a jóságot, szeretetet, a törődést a 101 éves asszonynak, amivel ő is megajándékozta őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés