
Az Egyesült Államokban turnézott a Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként alakult Heveder zenekar, amely június 26. – július 7. között a Smithsonian Folklife Fesztivál meghívására Washingtonban lépett fel.
2013. július 16., 16:492013. július 16., 16:49
A fesztivál idén kiemelten a magyar népi örökséget kívánta bemutatni, ennek keretében mutatkoztak be az erdélyi zenészek. Többek között Detroitban is Chicagóban is fellépett a zenekar. Ifjú Bajna György, az együttes egyik tagja a tengerentúlról, elektronikus levélben számolt be az amerikai körútról.
„A Smithsonian Folklife Fesztiválon vettünk részt, aminek idén Magyarország volt a fő meghívottja. Kétszáz fős delegáció volt ott, Erdélyt a zenekarunkon kívül még tizenegy személy képviselte: a Muszka és Tötszegi család Mérából, Dezső Erzsébet Magyarszovátról, valamint három cigányprímás, név szerint: Jámbor István (Dumnezeu) Szászcsávásról, Kodoba Marton (Florin) Magyarpalatkáról és Varga István (Kiscsipás) Vajdahunyadról. A fesztiválnak óriási sikere volt, a szervezők szerint több mint egymillió ember fordult meg a két hét alatt, és minden idők egyik legsikeresebb bemutatkozásának tartották.
\"A fesztivált a Washington Mallon rendezték, a Capitoleumtól a Lincoln emlékműig terjedő területen, ahol jó magyarokként feszítettük a határokat. Erdélyi vonatkozású másik érdekesség, hogy az épületszínpadokat lövétei ácsok rakták össze. Gyergyóival is találkoztam, az egyik Smithsonian-önkéntes gyergyóalfalvi származású Floridában lakó lány, aki külpolitikát és hírszerzést tanul, és mint kiderült, ismerem a szüleit, sőt az édesanyját édesanyám tanította Alfaluban\" – számolt be Bajna. A zenekar a fesztivál befejeztével átutazott Chicagóba, innen Detroitba, ahol egy koncertet adott. \"Kétszer muzsikáltunk a Kennedy Centerben is, majd Chicagóban a Gulyásfesztiválon játszott a zenekar, tehát fellépést fellépés követ\" – írta beszámolójában Bajna György.
Mint részletezte, július 17- én már Pesten a Picassóban muzsikálnak, egy \"welcome Heveder-bulit\", hiszen indulásuk előtt ott volt a \"goodbye parti\" is. Augusztus 5-től a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák edzőtáborában muzsikálnak Borospatakon.
Baricz Tamás Imola
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!