
Több mint 730 fiatal alternatív terápiáját támogatja a Mol Románia Gyermekgyógyító programjának hatodik kiadása keretében.
2015. január 21., 18:512015. január 21., 18:51
Összesen 300 ezer lejt különítettek el a fiatalok számára terápiás foglakozásokra – a 19 nyertest 135 pályázó közül választották ki, a pályázatok elkészítésében több mint 450 szakember vett részt.
A Mol Románia és A Közösségért Alapítvány Kolozsváron hozta nyilvánosságra azon civil szervezetek névsorát, amelyek 300 ezer lej összértékű támogatásban részesülnek. 738 fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő, vagy súlyos betegség után lábadozó gyerek megsegítését támogatják.
„A Mol Gyermekgyógyító program hat kiadása több mint 630 olyan pályázat elkészítését serkentette, amelyek a különleges nevelési igényű gyermekek társadalmi beilleszkedését célozták. A pályázatok színvonala, a pályázók szakmai felkészültsége, valamint az eddigi eredmények alapján egyaránt azt reméljük, hogy az idei kiadás keretében támogatott projektek is közösségünk javát szolgálják\" – nyilatkozta Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatója.
„A zsűri azokat a pályázatokat választotta ki, amelyekből egyértelműen látható volt a célcsoportok sajátos igényeinek, valamint a gyermekek életkora szerint lehetséges diagnózisoknak az ismerete. A betegségben szenvedő gyermek és az általános emberi értékek tisztelete egyaránt olyan eljárásokat és szakmai etikát feltételez, amelynek hatása átfogó és hosszútávú\" – nyilatkozta dr. Violeta Stan, a zsűri elnöke.
A nyertes szervezetek Bukarestben, valamint Bákó, Beszterce-Naszód, Bihar, Fehér, Hargita, Hunyad, Iași, Kolozs, Kovászna, Suceava, Szatmár, Szeben, Szilágy és Temes megyében működnek. A benyújtott pályázatok szakterületei: művészetterápia, zeneterápia, játékterápia, multiszenzoriális terápia, drámaterápia, színházi műhelygyakorlatok, állatok segítségével végzett terápia, lovasterápia, akvaterápia, biblioterápia, rehabilitációs tevékenységek és különböző készségek fejlesztése.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!