
Fotó: Electric Castle
Több tízezren látogattak ki a bonchidai Bánffy-kastélynál tartott négynapos Electric Castle elekronikus zenei fesztiválra.
2015. június 28., 17:372015. június 28., 17:37
2015. június 28., 17:372015. június 28., 17:37
A vasárnap éjjel záruló rendezvénysorozaton részt vevők kedvét az sem vette el, hogy csütörtökön és pénteken is csorgott az eső, így térdig sárban és vízben caplattak, elázott sátrakban térhettek nyugovóra.
A szervezők 30 tonna kavicsot szórtak szét a kastély körül, a résztvevők pedig gumicsizmákat és esőkabátokat vsároltak, hogy állhassák a sarat és csápolhassanak a koncerteken. Mintegy 36 órán keresztül esős volt az idő, így elárasztotta a víz a sátorhelyeket és parkolókat is.
Igencsak fellendült a helyi boltok forgalma: az egyik szerencsés üzletttulajdonos elmondta, az esős napokon 6000 pár gumicsizmát adott el, és mivel Kolozsvárról már nem tudott többet beszerezni, Brassóból rendelt vízhatlan lábbeliket. A szervezők közölték, a műemlék épület körül több tíz szalmaköteget és több száz raklapot helyeztek el, hogy megkönnyítsék a fesztiválozást.
A bulizók nem torpantak meg az esős miatt idő miatt, szombaton és vasárnap pedig már kedvezett az időjárás a zenei rendezvénynek. Andi Vanca, az Electric Castle szóvivője úgy nyilatkozott, az emberek azért jöttek Bonchidára, hogy élményeket szerezzenek és bebizonyosodott, hogy az időjárástól függetlenül fergeteges bulik kerekedtek.
A Bánffy-kastély 10 hektáros területén a négy nap alatt fellépett többek közt a Fatboy Slim, a The Parov Stelar Band, az Asian Dup Fundation, a Rudimental, a The Subways, a Novelle Vague, a Subcarpaţi, a Şuie Paparude, a Siriusmodeselektor, vasárnap este a brit The Prodigy koncertezik. A szervezők előzetes számításai szerint a harmadízben megrendezett bonchidai fesztivál négy napján összesen 100 ezren fordulnak meg, az ország minden részéből és külföldről is érkeztek résztvevők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!