
Újabb előzetes látott napvilágot Tim Burton 2010-es Alice-filmjének folytatásából, az Alice Tükörországban című filmből, amelyet május végén mutatnak be a romániai filmszínházak.
2016. február 18., 13:052016. február 18., 13:05
Az első rész, az Alice Csodaországban annak idején 200 millió dollárból készült, és több mint egymilliárd dollárt hozott, így viszonylag kézenfekvő volt, hogy idővel elkészítik az alkotók a második részt is.
Annál is inkább, hogy az anglikán papként, matematikusként és íróként egyaránt ismert Lewis Carroll hét évvel az első Alice-regény után, 1872-ben megírta a folytatást is.Az új filmet ezúttal nem Tim Burton rendezte, producerként azonban részt vett a készítésében. Ezúttal a Muppets-filmjeiről ismert James Bobin dirigált. A főszereplőt azonban ezúttal is Mia Wasikowska alakítja, de a Kalapos szerepében visszatér Johnny Depp, és újfent Anne Hathaway lesz a Fehér Királynő, Helena Bonham Carter pedig a Vörös Királynő.
Új szereplőként a Borat-filmekből ismert Sacha Baron Cohen is feltűnik, ő lesz az Idő. A történet szerint Alice a kandalló fölötti tükrön keresztül átlép egy különös birodalomba, ami persze megint számos kalandot és új ismerősöket tartogat számára.
Az új előzetes alapján nemcsak Alice fog rácsodálkozni a vele történtekre, hanem a néző is. Lewis Carroll hőse, a kíváncsi kislány bátor helytállása Csodaország és Tükörország különös szabályokkal és szereplőkkel telezsúfolt világában sokakat megihletett. Nemcsak a gyerekek, az irodalom és a művészetek képviselői, hanem a természettudományok művelői között is sok kedvelője akad.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!