Hirdetés

„Látni” fogja a Föld görbületét, a világűr sötétjét a székely szonda

Székelyföldről először bocsátanak fel olyan magasságba emelkedő tudományos műszeregyüttest, ahonnan már jól kivehető a Föld görbülete, és a világűr sötétje is látszik. Május 13-án, kedden valószínűleg a Maros megyei hodosi tetőről indul a szonda harmincezer méter magasba.

Gáspár Botond

2014. május 06., 19:182014. május 06., 19:18

A sztratoszférába emelkedő ballon több intézmény együttműködésének köszönhető. „A tervek szerint május 13-án, kedden 10 és 12 óra között bocsátjuk fel, ha megkapjuk az engedélyeket a romániai repülőhatóságoktól” – ismertette kedden sajtótájékoztatón a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem igazgatója, Csegzi Sándor (képünkön).

Elmondta, először a marosvásárhelyi sportrepülőtérről, azután a Sapientia egyetem mellől akarták elindítani a szondát, de bizonyos okok miatt nem lehetett, ezért esett a választás a hodosi tetőre. „A cél egyrészt a figyelemfelkeltés az effajta tudományos kutatások iránt és tapasztalatszerzés a indításban, illetve a visszaszerzésben, másrészt munkacsoport alakul az ózonréteg és a térség rádióaktivitása felmérésére, ugyanakkor cél az online közvetített mérési adatok feldolgozása” – mondta Csegzi Sándor.

A megközlítőleg 30 ezer méter magasba emelkedő szondán külső és belső hőmérő, ózonmérő és rádióaktivitás-mérő eszköz lesz, valamint fényképezőgép, amely megörökíti a kozmikus sötétséget és a Föld görbületét. Csegzi Sándor elmondta, a szonda térfogata 9 köbméter, amelyet héliummal töltenek meg, így ahogy emelkedik, lassanként a tízszeresére tágul, majd felrobban, és kis ejtőernyővel visszaérkezik a Földre.

A felfele vezető út másfél órát, lefele alig néhány percet tart, és úgy tervezik, hogy a szonda Marosvásárhelytől 30-50 kilométeres térségben landol majd. „Pénteken még gyakorlunk, hétfőn reggel ül öszsze a harmincfős csapat, akik közül heten Magyarországról érkeznek. A teljes költségvetés kétezer euró körüli. Ezután levonjuk a következtetéseket, és 6-7 éves tervet dolgozunk ki” – ismertette Csegzi Sándor.

A ballon Bajáról érkezik, a Bács-Kiskun megyei településről pedig egy felfújható planetáriumot is magukkal hoznak, amely a Sapientia EMTE koronkai campusában lesz megtekinthető, egy projekció 30 percig tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés