
A 10 ezret is elérheti a szombati nepáli földrengés halálos áldozatainak száma – közölte kedden a Reuters hírügynökséggel az ország miniszterelnöke.
2015. április 28., 18:052015. április 28., 18:05
Szusil Koirala a mentési munkálatok gyorsítására utasított, és sátrakat, valamint gyógyszereket kért külföldről. A kormány a mentés és segítségnyújtás terén mindent megtesz, amit csak tud – hangsúlyozta Koirala a brit hírügynökségnek adott interjúban.
Az ENSZ közlése szerint nyolcmillió embert, több mint a lakosság egynegyedét érintette a katasztrófa. A nemzetközi segélyszervezetek elkezdtek megérkezni a katasztrófa sújtotta övezetbe, de az ENSZ szerint még mindig 1,4 millió embernek van szüksége élelemre – olvasható a BBC honlapján. A 7,9-es erősségű szombati földrengésben a keddi hivatalos adatok szerint több mint ötezren vesztették életüket.
Közben önkéntesek ezrei fürkészik tüzetesen a nepáli földrengés műholdfelvételeit – jelentette be a fotókat rendelkezésre bocsátó DigitalGlobe amerikai vállalat. A cég WorldView-3 műholdjával éles képeket készített hétfőn a katasztrófa helyszínéről, a felvételeken önkéntesek jelölik be a megrongálódott épületeket, utakat és más területeket, hogy segítsenek a terepen dolgozó mentőcsapatoknak.
Turner Brinton, a cég szóvivője elmondta, hogy az önkéntesek eddig 21 ezer 975 pontot – köztük 3128 romba dőlt épületet és 1129 megrongálódott utat – jelöltek meg a műholdképeken a mentőcsapatoknak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!