Hirdetés

Akadálypályák a magasban – Megnyílt Kolozs megye első kalandparkja

Megnyílt szombaton Kolozs megye első kalandparkja – az európai szabványok szerint épült Adrenalin Park Tordatúr községben, a Mikesi házak mellett várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat.

Krónika

2014. augusztus 17., 19:122014. augusztus 17., 19:12

A sportlétesítményben 12 akadálypálya áll a vendégek rendelkezésére – így a család apraja-nagyja nehézségi szint szerint válogathat. Az aktív kikapcsolódás ösztönzésére a 2 gyakorlópálya mellett 3 gyerekpálya, 5 felnőttpálya és 2 tirolilecsúszó pálya épült.

A projekt a Nemzeti Vidékfejlesztési Program részeként európai uniós támogatásban is részesült: a befektetés teljes értéke 481 592 euró, ebből 197 711 euró állami finanszírozás. A tervezést és a kivitelezést kalandparkokra szakosodott cégek végezték. A magaslati kötélpályarendszer a fa meghatározott magassági szintjein kialakított, összetett ügyességi, sport- és technikai feladatok, akadályok rendszere, melyhez elengedhetetlenül szükséges a kiépített és folyamatos esést kiszűrő biztonsági rendszer.

A kalandparki akadályelemeket és feladatokat úgy alakították ki, hogy azok egyre összetettebbé és nehezebbé válnak, ezzel fejlesztve a mozgáskoordinációt. Az akadálypályák használatához nem szükséges előzetes tapasztalat, a helyszínen minden vendég kiképzésben részesül. A biztonságtechnikai felszerelések méretezése miatt a játékok 3 éves kortól használhatók.

A kalandparkos szabadidős tevékenységben speciális hegymászó-felszereléseket használnak, amelyek az UIAA (Nemzetközi Hegymászó Szövetség) által ellátott minősítéssel rendelkeznek. A felszerelések a világszinten elismert PETZL alpintechnikai gyártótól származnak.

„Célunk az volt, hogy az emberek több időt töltsenek a természetben és ugyanakkor aktív tevékenységekben vegyenek részt, melyek a mozgáskoordinációt és az ügyességet is fejlesztik. Az Adrenalin Park könnyen megközelíthető, ugyanakkor elég messze van a város zajától ahhoz, hogy a fiatalok, családok és az idõsebb korosztály is együtt tölthesse szabadidejét, legyen az hétköznap, vagy hétvége. Elsősorban arra gondoltunk, hogy olyan nem szokványos tevékenységekre adjunk lehetőséget, amelyekbe a család minden tagja bekapcsolódhat. Ezt az irányelvet követve még számos programot tervezünk, de mindezt csak a megfelelő időpontban tudhatják meg az érdeklődők, követve az Adrenalin Park hivatalos oldalát” – nyilatkozta Szélyes Éva, az Adrenalin Park igazgatója.

A kalandpark és az ehhez tartozó vendéglátó épület kivitelezése 2014 júliusában kezdődött és két szakaszban történik. A projektet 2015 augusztusában fejezik be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés