
Elkezdték építeni Kelet-Európa első „Jurassic Parkját” a Brassó megyei Barcarozsnyón, a több mint 50 életnagyságú őslénymakettel benépesítendő szórakoztató parkot.
2014. május 27., 18:592014. május 27., 18:59
Ilyen jellegű szórakoztató központok nagy sikerrel működnek Nématországban és Ausztriában, így a barcarozsnyói hatóságok azt remélik, amint elkészül a létesítmény, a ország középső részének fő turisztikai látványosságává válik. A központban, amelynek látványvilágát a dinoszauruszok határozzák majd meg, étterem, játszóterek és egy lézer „shootingra\" (lézer fegyverekkel játszott harci szimulációra) kialakított tér is helyet kap majd.
Miután Barcarozsnyón síugrópályát is létesítettek, amely a világ minden részéről vonzza a turistákat, a helyi hatóságok még több idelátogató érkezését remélik a „Jurassic Park\" létesítésétől. A legnagyobb őslénymakett, amelyet a tervek szerint egy év múlva helyeznek el a szórakotató parkban, több mint húsz méter magas lesz. Jelenleg a létesítmény infrastruktúrájának kidolgozásán munkálkodnak a szakemberek.
Mint Mihai Niculicioiu, az építkezés vezetője nyilatkozta, az épületet dinoszaurusz-alakúra tervezik, és az őslény száján keresztül lehet majd belépni, a kijárat, ahová a játszóteret is tervezik, a monumentális állat farkánál helyezkedik el. A központot statégiai szempontból is ideális helyre tervezik – a rozsnyói vár és a közt az út közt helyezkedik el, amely a településen található barlanghoz vezet.
A másfél hektáron elterülő létesítménybe összesen 56 életnagyságú őslénymakettet szállítanak – az üvegszálból készítendő dinoszauruszok dacolnak majd az időjárás viszontagságaival, így egész évben látogatható lesz a központ. Az összesen 4,4 millió eurós beruházást európai uniós pénzekből valósítják meg, és mindeddig 40 ezer eurót költöttek el.
A Jurassic Park című, 1993-as tudományos-fantasztikus filmet – amely a rozsnyói létesítmény tervezőit ihlette – Steven Spielberg rendezte Michael Crichton Őslénypark című regénye alapján. A film középpontjában Isla Nublar fiktív szigete áll, ahol egy multimilliomos és cégének genetikus tudósai klónozott dinoszauruszokkal teli látványparkot hoznak létre.
Barcarozsnyó Brassótól 15 kilométerre, a Vidombák patak partján, a Törcsvári-szoros bejáratánál fekszik. A település fölött meredek sziklákon épült középkori vár, Erdély legnagyobb parasztvára a régi Rozsnyó község mentsvára volt – veszély esetén az egész község idemenekülhetett. Mai formájában a város szász lakossága építette ki a 15. században. Falai átlagosan öt méteres vastagságúak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!