Hirdetés

Ajándékosztás úttalan utakon

Hagyományt teremtett néhány terepjárós üzletember – a székelyudvarhelyi Terepjáró Baráti Társaság tagjai immár hetedik esztendeje látogatják meg karácsonykor a tanyán élőket, akiknek ajándékcsomaggal, énekszóval kedveskednek. 

2013. december 26., 17:402013. december 26., 17:40

2013. december 26., 19:212013. december 26., 19:21

 

A környékbeli, eldugott helyen élő idős emberek ritkán járnak le a hegyről, nehéz körülmények között élnek. Ki-ki lehetőségéhez mérten bizonyos pénzösszeggel járult hozzá az akcióhoz, amelyből tartós élelmiszereket, gyümölcsöt vásároltak. Idén is reggel indult a konvoj Oroszhegy irányába, úttalan utakon.

Ezúttal úgy döntött a társaság, nem hívják meg a sajtót, hiszen az elmúlt években kissé zavaró volt az újságírók jelenléte. Amint mondták, nem azért cselekednek jót, hogy fényezzék őket emiatt ország-világ előtt, hanem mert tényleg szívből jövő cselekedet ez. Oroszhegyen bőséges asztallal várták a csapatot, köszöntőt Bálint Imre Elemér polgármester mondott, aki azt kívánta a terepjárós klub tagjainak: ezerszer kapják vissza azt a jót, amit mással cselekednek.

A pohárköszöntő után ki-ki a maga listája szerint szétszóródott a szélrózsa minden irányába: Üknyéd, Szencsed, Pálpataka, Fenyőkút, Békástanya és Varság irányába. Mi – a klubhoz csatlakozván – akárcsak tavaly, Üknyéd felé vettük az irányt. Az időjárás velünk tartott, a gyönyörű napsütésben fönt a hegyről beláttuk az egész környéket, a távolban kirajzolódott a Fogarasi-havasok hegyvonulata.

Fönn a tetőn Józsa Mária néni és fia már várt bennünket, régi ismerősként köszöntöttük egymást. Tavaly óta csupán annyi változott Üknyéden, hogy időközben elkészült a villamoshálózat, bár áram még nincs. Mária néni azt mondja, majd jövő karácsonyra biztosan felkapcsolják a házban a villanyt. Annak ellenére, hogy több kilométerre vannak a községtől, eljutnak hozzájuk a hírek a rádión keresztül, fia újságért is lejár a faluba.

Havas erdőn át az óvodába

Az ünnepi hangulat hamar beköltözik a szívünkbe, felcsendülnek a karácsonyi dallamok, Mária néni megható éneke erőt ad mindannyiunknak. Itt fenn, az ember talán közelebb kerül Istenhez, hit nélkül nehezebb lenne elviselni az élet nehézségeit. Aki felmegy, megérzi Isten jelenlétét – megmutatkozik egy dalban, köszönésben is. Az ötéves Saci édesanyjával jön ki elénk, szépen becsomagolt dobozt nyújtunk át a kislánynak. Meglepő módon nem bontja ki, nem tépi szét mohón a díszcsomagolást, hanem leteszi maga mellé az ágyra és tovább fűzi az elkezdett nyakláncot. Minden nap kilométereket gyalogol az erdőben a hóban, le a oroszhegyi óvodáig és vissza. Városi ember számára hihetetlen, hiszen még a közeli iskolába is kocsival hordozzuk gyerekeinket. Úgy látszik, itt fent más az értékrend, vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint egy szépen becsomagolt doboz.

Jót tenni jó

Vári Ferenc, a terepjáró klub alelnöke szerint az élmény minden egyes alkalommal megható, holott ugyanazokhoz a családokhoz látogatnak el harmadszor, negyedszer. „Mi Fenyőkúton és Pálpatakán jártunk és minden háznál úgy búcsúztunk el, hogy jövőre ismét találkozunk. Egyszerű, de jólelkű emberek laknak fent a tanyákon, s célunk az egyedül maradt idős emberek, illetve a sokgyerekes családok felkeresése. Fenyőkúton olyan családnál is jártunk, ahol kilenc gyerek van\" – osztotta meg élményeit az alelnök.

Dávid Balázs, bár nem tartozik a klub tagjai közé, negyedik alkalommal vesz részt a csomagosztási akcióban, s minden alkalommal örömmel tölti el mások öröme. „Jót tenni jó – tartja a mondás, de igazából nem mi teszünk jót, hanem ők, hogy egyáltalán fogadnak bennünket. Ismerjük már egymást, s valószínű csalódás lenne nemcsak nekünk, hanem nekik is, ha elmaradna a találkozás\" – véli Balázs.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Református Gimnáziumban működő Harmatcsepp Szeretetszolgálat tagjai idén is készítettek ajándékkal teli cipősdobozokat a Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek, s mivel több csomag gyűlt össze, mint amit nekik szántak, a megmaradt dobozokat elküldték a tanyán élő gyerekeknek.

„Az elmúlt évekkel ellentétben idén karácsonyi dalokat énekelve mentünk be a házakhoz, és ez nagy élménnyel töltött el, hiszen bekapcsolódtak a háziak is. A baj az, hogy ma már egyre kevesebbet énekelnek az emberek, és ez jó alkalom volt arra, hogy átéljük ennek a varázsát\" – mondta Balázs. Úgy vélekedett, a tanyavilág sorsforduló előtt áll: vagy felszámolódik, elszívja a város az ott élő fiatalokat, vagy éppen ellenkezőleg, a városból élők menekülnek ki az érintetlen természet csendjébe.

„Ilyenkor rájön az ember arra, hogy szerény hajlékban, egyszerű körülmények között is lehet teljes, tartalmas életet élni\" – mondta. Boros Csaba, a terepjáró baráti társaság vezetője szerint ezzel a kis figyelmességgel próbálnak örömöt vinni karácsonykor a tanyasi ember házába. „Nem csupán a csomag a fontos, hanem az, hogy személyesen odamegyünk, megfogjuk egymás kezét, együtt éljük át az ünnepi hangulatot. Nekik is nagy öröm, hogy valaki meglátogatja, és mi is feltöltődünk, amikor kimegyünk hozzájuk. Úgy érzem, hogy nem csak város és falu között van szakadék, hanem ember és ember között is. Ezáltal szeretnénk közelebb kerülni hozzájuk” – fogalmazott a klubelnök.

Nagyálmos Ildikó

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés