
A Trónok harca című kultikus filmsorozatban a nézők által az egyik legkedveltebb karaktert, Hodort alakító Kristian Nairn is fellép a kolozsvári Untold elektronikus fesztiválon.
2016. július 21., 11:302016. július 21., 11:30
A 41 éves írországi színész évek óta lemezlovasként is tevékenykedik, és komoly sikereket ért el főként Nagy-Britanniában. A DJ a Sétatér stadion felőli részében felállítandó Stormkeep by Red Bull elnevezésű színpadon lép fel szombaton, augusztus 6-án 22 órától. Az Untold szervezői szerdai közleményükben arról is beszámoltak, hogy teljessé vált az augusztus 4. és 7. között sorra kerülő fesztivál programja, amely a www.untold.com honlapon érhető el.
A nemrég a hatodik évadát lezáró Trónok harca készítői egyébként a napokban közölték, hogy a rajongók fontos változásokra számíthatnak a hetedik szezon kapcsán. Az új évad egyrészt az eddigi 10 helyett mindössze hétrészes lesz, az első epizódot ugyanakkor csak valamikor nyáron mutatják be, holott a korábbi években mindig áprilisra időzítették a premiert. A stáb állítólag azért kényszerült erre a lépésre, mert a történet szerint északon megérkezett a kemény tél, így a felvételeket is úgy kell időzíteniük, hogy elég hó álljon rendelkezésükre.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!