
Főként fiatalok voltak kíváncsiak Nagy Feróra és a Beatrice zenekar tagjaira a Tusványos – 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédiasátrában szerdán délben tartott közönségtalálkozón.
2015. július 22., 19:162015. július 22., 19:16
A magyar rockzene nagy öregjével és zenésztársaival szervezett beszélgetésen fel is tevődött a kérdés, hogy mi lehet ennek a titka. Mint elhangzott, a zenészek számára is megfejthetetlen, de mint mondták, híresek arról, hogy nyitott szemmel járnak, és mindig figyelik az aktuális jó bandákat, tisztában vannak azzal, hogy merre halad a világ. A Beatrice tagjai azt is elárulták, össze sem tudják számolni, hányszor léptek már fel a diáktábor színpadán, és nagyon szeretnek idejárni. „Nagy dolog, hogy itt lehetünk, hogy egy ilyen öreg zenekart, amilyen én vagyok, meghívnak a fiatalok közé. A Jóistennek kell hálás lennem ezért. Egy picit mindig hazajövök ide – bár én már Magyarországon születtem, anyám és apám idevalósi” – mondta a veterán rockzenész. A tervek szerint szerda este tíz órától kezdődő koncerttel kapcsolatban elárulták, meglepetésekre is számíthat a közönség. És noha nem állítják össze soha előre, hogy mit fognak játszani egy koncerten, azaz nincs előre leszögezett „menetrend”, Nagy Feró bevallása szerint mindig ráérez, hogy mi kell a közönségnek. A koncertek egyébként már a nulladik napon, kedden elkezdődtek: elsőként Szalonna és bandája, majd Ferenczi György és a Rackajam lépett színpadra, őket követően a Magashegyi Underground koncertjén tombolhatott a közönség. Hosszú, bordópiros bőrkabátban érkezett Tusványosra Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője. A csíkszentmártoni lány kedden találkozott rajongóival az esti koncert előtti közönségtalálkozón. „Nagyon jó Tusványoson lenni. Most már megszoktam azt, hogy kétévente hívnak vissza minket. Tavalyelőtt hatalmas nagy ajándékot kaptam itt, amit a mai napig minden nap kibontok. Köszönöm” – mondta Bocskor Bíborka. Színpadon lenni mindig egy misztérium, olyan része az életének, ami nélkül nem lenne az, ami – válaszolta Szepesi Matyi, a zenekar gitárosa arra a kérdésre, hogy milyen érzés színpadon lenni. „Bármihez hozzáfogtam ezenkívül, valahogy nem ragadtam rá, vagy nem ragadt rám. Számomra nagyon komoly tanítómester a színpad. Itt az embernek úgy kell figyelnie a legmélyebb saját magára és a külvilágra, hogy ez a figyelem rengeteg dolgot meg tudjon tanítani” – mondta az alternatív zenekar énekesnője. A Tusványos nagyszínpadán csürötökön két ismert magyar zenekar lép fel, a Magna Cum Laude és a Szabó Balázs és bandája, pénteken pedig a Kutya vacsorája és a Budapest Bár zenekar.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!