
Császármetszéssel született meg egy agyhalott nő kisbabája a budapesti Semmelweis Egyetemen. A baba koraszülött ugyan, de állapota stabil az utolsó hírek szerint.
2014. augusztus 06., 19:112014. augusztus 06., 19:11
A baba édesanyja májusban, 24 hetes terhes terhesen került a Semmelweis Egyetemre, miután előtte újraélesztették. Szívinfarktust kapott ugyanis, és leállt a keringése. A kórházban kardiovaszkuláris állapotát sikerült stabilizálni, az agyi károsodása azonban visszafordíthatatlannak bizonyult.
A család egyetértésével a kismama életfunkcióit speciális terápiával fenntartották a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán, hogy a baba világre jöhessen. Az újszülött két és fél hónap után császármetszéssel jött világra egy speciális orvosi csapat segítségével. 2300 gramm súllyal született, koraszülött, de állapota stabil – írják az egyetem marketing és kommunikációs igazgatóságának szerdai közleményében.
A világon alig néhány hasonló esetet jegyeztek fel eddig. Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója, az orvoscsoport vezetője azt mondta: az eset szakmailag különlegesen nagy sikernek számít, mert meg tudták óvni a kismamát és a magzatot a fertőzésektől, a magzat fejlődése megfelelő ütemben zajlott, és további komplikáció nem lépett fel. Tavaly ugyancsak császármetszéssel jött világra Debrecenben egy csecsemő, akinek édesanyja hónapok óta agyhalott volt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!