
Fotó: Gecse Noémi
Több mint százhúsz gyimesi zenész, táncos és énekes gyűlt össze vasárnap a Hargita megyei Hidegségen, ahol első alkalommal szervezték meg a TatrospART Fesztet, amelynek célja, hogy Gyimes-völgyének zenészei, táncosai együtt muzsikáljanak, találkozzanak.
2015. augusztus 10., 17:332015. augusztus 10., 17:33
Olyan zenészeket hívtak meg a szervezők a Fatányéros és Csángó Panzió udvarára, akik több évtizede szórakoztatják a gyimesieket. Akadt köztük olyan is, aki húsz éve nem fogott hangszert a kezébe, de szívesen elfogadta a meghívást, és örömmel muzsikált a találkozón.
„Olyanok is jöttek, akik tíz-tizenöt éve nem találkoztak egymással. Mindenhonnan hívtunk zenészeket, a fiatalok, az öregek, szinte mindenki itt van” – magyarázta Antal Tibor szervező, akit munkájában Diószegi László koreográfus, Csilip Árpád, a panzió tulajdonosa és Prezsmer Fülöp, a Gyimesi Vendéglátók Turisztikai Egyesületének elnöke segített. „Azért is Feszt, mert a csángók itt így mondják, hogy »feszt valami bajod van«. Most feszt mulathatnékunk támadt, ezért hívtuk össze ide a zenészeket, táncosokat” – tette hozzá Antal Tibor.
Gyimes völgyének óriási értékei vannak, de nem biztos, hogy ezek a mindennapokban észrevehetőek – mutatott rá Diószegi László. Mint kifejtette, nehéz a megélhetés, itt még a hagyományos megélhetési formák működnek, éppen ezért értékelődik fel az a régi világ, amit a fesztivál is be akar mutatni. “A hagyományos értékrend Európában szinte már sehol nem található meg. Fontos lenne, a Gyimes-völgye bekerüljön a turizmusáramlatba. Másrészt a népművészetet ismerő, kedvelő emberként azt mondom, hogy ennek, ami itt létrejött és egészen különleges, nem szabad eltűnnie” – mondta a koreográfus.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!