_debrecen_kocsija_keszul.jpg)
Fotó: A szerző felvétele
2011. augusztus 19., 08:332011. augusztus 19., 08:33
Odaérkeztünkkor épp Ady Endre virágszobrának fejét formázta Pikó Sándor szobrászművész. A habszivacs alapra kerülnek majd fel a virágok, a teljes alak pedig a Hajdú-Bihar, Bihar és Hargita megye közös virágkocsiját díszíti majd a partiumi megye jelképeként. „Mindhárom megyét valamilyen jellegzetes figurával kell jelképeznem a kocsin – magyarázta a képzőművész, aki már két évtizede minden esztendőben a karneváli járművek tervezője. – Az idén először csatlakozott Hargita esetében egyértelmű volt, hogy Csaba királyfit ábrázoljuk, Hajdú-Bihart egy hajdúvitéz, Bihart pedig Ady alakja képviseli” – mondta el. A művész körbevezetett a debreceni Nagyállomás mellett berendezett hangárokon, ahol a virágkocsik készülnek – ez csak az egyik műhely, a városban több is működik egyszerre. A három megye közös kocsijának még csak az alapja van készen, a figurák később kerülnek rá, de Csaba királyfinak a csillagösvényről épp a földre lépő, aranyszerszámú fehér lovát már félkész állapotban megleshettük. A paripa patáján dolgozott éppen egy fiatalember, amikor ott jártunk. Nem akárki vehet részt a debreceni virágkarnevál kocsijainak készítésében – tudtuk meg Szabó Erzsébet virágkötőtől, aki több éve vezényli a virágkompozíciók készítését. Évente nagyon sokan jelentkeznek erre a munkára, főképp olyan fiatalok, akik virágkötészetet vagy ehhez hasonló művészetet tanulnak, ő pedig kiválasztja közülük a legjobbakat, hiszen a nagy hagyományokkal rendelkező karnevál főszereplői a virágkocsik.
nagyobbik teremben javában készül Debrecen városának címeres kocsija. A város címere színes üvegen jelenik meg, amelyen a karnevál idején a menetben épp átsüt a nap – magyarázta Pikó Sándor. A Liszt Ferenc születésének 220. évfordulójára készült, csupa fehér virággal díszített kocsi a zeneszerző egyik darabjának címét viseli: Szerelmes álmoknak hívják. Liszt mellett megjelenik rajta a fehér zongora, afölött pedig a múzsa alakja lebeg. Debrecen és Nagyvárad közös kocsiján Nagy Lajos király alakja jelenik majd meg – káprázatos palástját számtalan színes virág díszíti. A képzőművésznek sokszor feltették már a kérdést, hogy összesen hány virágot használnak fel a kocsikra, hiszen mint mondja, megszámolni lehetetlen, de az biztos, hogy több százezer szálról van szó. Megtudtuk: a klímaváltozás hatására az utóbbi években minden virág két-három héttel hamarabb vagy később nyílik, így a művészek most leginkább szárazvirágokat használnak.
Öt virágkocsi Nagyváradra is átjön majd az ünnep másnapján: a két város, a három megye, a Szent Korona, a Forum, illetve Hajdúböszörmény kocsija. A váradi karneváli menetnek már hétéves hagyománya van.
Nagy Orsolya, Debrecen
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.