
Húszmillió forintot gyűjtött össze Mága Zoltán hegedűművész a Kárpát-medencét átölelő Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál vasárnap esti ünnepélyes megnyitó hangversenyén a budapesti Szent István-bazilikában.
2016. augusztus 22., 19:122016. augusztus 22., 19:12
2016. augusztus 22., 19:182016. augusztus 22., 19:18
A sorozat zárókoncertjét Nagyváradon, Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt nagyváradi református püspök jelenlétében tartják szeptember végén – írta az MTI. Köszöntőbeszédében a hegedűművész felidézte, öt évvel ezelőtt ugyancsak a bazilikából indította útjára a 100 Templomi Jótékonysági Koncert sorozatot, amely bebizonyította, hogy emberek százezrei képesek az összefogásra és a segítségnyújtásra nemes célok érdekében. A kezdeményezésnek hála több mint 100 millió forint értékben tudta segíteni a bajba jutott és rászoruló embereket, közösségeket Magyarországon és a határon túl egyaránt.
Mint fogalmazott, megszólalt a hegedűje hősi halottak árváinak megsegítéséért, természeti katasztrófák károsultjaiért, beteg gyermekek gyógykezeléséért, hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek taníttatásáért és templomok felújításáért is. A templomi koncertsorozat sikerének híre eljutott a Vatikánba is, ahol XVI. Benedek pápa audiencián fogadta Mága Zoltánt 2011 szeptemberében. A Prima Primissima díjas hegedűművész hangsúlyozta: „az idei év is a jótékonyság és az összefogás jegyében zajlik Magyarországon, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban és egymás kölcsönös megsegítésében van”.
A Kárpát-medencét átölelő rendezvénysorozat fővédnöki tisztségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vállalta, védnöke pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!