
2011. február 23., 09:592011. február 23., 09:59
„Amíg volt határ, több mint ötven ki- és belépés szerepelt az útlevelemben, azóta nem számolom” – mondta Jendrolovits Gábor. Közlése szerint a „csúcs” 2009-ben volt, akkor tizenhárom tonna tartós élelmiszert, tisztítószert szállítottak a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott otthonokba. Minden évben a Mikulás-túra a legjelentősebb, amikor végigjárva az árvaházakat, megajándékozzák az ott élő gyerekeket. A gyerekek gyakran rajzokkal köszönik meg az adományokat, amelyeket aztán az adományozóknak továbbítanak. A rajzpályázat ötlete is innen származik.
Böjte atya otthonaiban tavaly tették közzé a felhívást, decemberben pedig elhozták a pályamunkákat. Az eredmény: ezerhatszáznál is több rajz és egyéb képzőművészeti alkotás negyvennégy otthonból. Ezek értékelésére a paksi Energetikai Szakközépiskolát (ESZI) kérte fel Jendrolovits Gábor, mert az iskola egyik helyszíne a gyűjtéseknek. Miután a szervező Tolna megyei, az adományok nagy része innen származik. Egyik támogatója a paksi atomerőmű, illetve annak bázisiskolája, az ESZI. A paksi középiskola diákjai három éve kapcsolódtak be a karitatív kezdeményezésbe, két éven át Mikulás-csomagokat, tavaly tartós élelmiszert gyűjtöttek.
A rajzpályázat értékelése nem volt egyszerű feladat, legszívesebben mindenkit díjazásra javasoltak volna – árulta el a szervező pedagógus, Steinbachné Horváth Mária. – Több mint nyolcvan diák adta le szavazatát, de az értékelésben a pedagógusok is szerepet vállaltak. Három kategóriában választották ki a jutalmazásra érdemes műveket: azokat az otthonokat, ahonnan a legtöbb színvonalas munka érkezett, a legjobb egyéni alkotásokat, illetve azokat, amelyekből a tervek szerint képeslap készülhet. Jendrolovits Gábor tájékoztatása szerint március 11-én kelnek útra, hogy elvigyék a jutalmakat. „Ahogy nézem a listát, Erdély minden zegzugába el kell mennünk” – jegyezte meg. A tíz kiválasztott otthon készpénzt kap, amelyet kirándulásra használhatnak. Azért arra, mert a megélhetésrevalót a szervező tapasztalatai szerint mindig elő tudják teremteni, de a legtöbb gyerek még soha nem utazhatott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.