
Az aradi Török Zsolt és a kolozsvári Vlad Căpușan olyan hegycsúcsot hódított meg a Himaláján, ahol ember még nem járt.
2016. november 03., 19:332016. november 03., 19:33
A névvel még nem rendelkező, a Makalu térség 6400 méteres, Peak 5 jelzésű hegycsúcsára jutott fel a két hegymászó, akik október 15-én indultak el, és szerdán számoltak be a sikeres expedícióról.
„A csúcs érintése világpremiernek számít\" – írta honlapján Vlad Căpușan még az expedíció kezdetét megelőző napon. A kétezer méteres szintkülönbséget mindkettőjüknek sikerült elfogadható időjárási viszonyok között megmásznia és a csúcsra felérnie, de a visszaúton meglehetősen alacsony volt a hőmérséklet, amely lelassította őket, ráadásul az utolsó néhány napon a –30 fokos hideg miatt semmilyen elektronikai eszközük nem működött – írta Căpușan közösségi oldalán. A sportolók elmondták, az alaptábort elhagyva különleges eszközök használata nélkül másztak, így oxigénpalackot sem vittek magukkal.
Az ehhez hasonló premierek ritkák, hiszen nehéz már olyan területet találni, ahol még senki sem járt. Emellett a nehezen megközelíthető himalájai hegycsúcsok megmászására ritkán bocsájtanak ki engedélyt, ezért Török és Căpușan expedícióját váratlan meglepetésként érte a nepáli kormány döntése az engedély megadásáról. Vlad Căpușan szerint ez az expedíció mérföldkőnek számít a romániai hegymászás történetében, ugyanakkor a Tibet és Nepál határán található Saldim Peak néven is ismeretes Peak 5 jelzésű hegycsúcs elnevezésében a két extrémsportoló is részt vesz.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!