Hirdetés

“Bogarasok” gyülekezője Vármezőn

•  Fotó: Ifj. Farkas Antal

Fotó: Ifj. Farkas Antal

Nemzetközi Volkswagen Bogár Találkozót szerveznek a Maros megyei Vármezőn – a június 27–29. között tartandó esemény fő célja, hogy találkozzanak a bogárhátú autók rajongói, s közösen töltsenek el egy hétvégét. 

Szász Cs. Emese

2014. június 19., 17:092014. június 19., 17:09

A Maros megyei rajongók már két családias jellegű találkozót szerveztek a Maros-parton, a nagyszabású, nemzetközi rendezvény ötlete a Defender Produkciós Iroda vezetőjétől, Fülöp Imrétől származik. “Múlt évben lettem én is egy 1960-as VW Bogár büszke tulajdonosa, bekerültem több Bogár-klubba, s mivel Maros megyében is több mint húsz régi Bogár-tulajdonos van, úgy döntöttünk, érdemes találkozót szervezni” – mondta el Fülöp Imre, aki szerint a vármezői Nomád kempingtelep azért is alkalmas a rendezvény megszervezésére, mert van hely a bogaraknak és az autótulajdonosoknak, ugyanakkor tartalmas hétvégét tölthetnek itt.

Fülöp Imre úgy fogalmazott: számos bogárhátú érkezésére számítanak, eddig csaknem százan jelentkeztek a találkozóra, ami szép szám ahhoz képest, hogy nincs még hagyománya a rendezvénynek. Autótulajdonosok érkeznek Bukarestből, Nagybányáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, és Magyarországról is.

A háromnapos találkozó péntek délután ismerkedéssel, sátorhúzással kezdődik. Szombaton is a kempingtelepen zajlik a program, a szervezők számos szabadtéri versenyt szerveznek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, és a tervek szerint csoportosan kirándulnak majd a kicsi vonattal, de halászverseny, pisztrángsütés is vár rájuk, este pedig karaokézhatnak. Vasárnap közösen vonulnak fel Szovátára, ahol a Medve-tó környékén ki is állítják a Bogarakat, így a környékbeliek és az arra járó turisták is csodájára járhatnak az autóknak.

Fülöp Imre szerint a találkozó csak az első lépés, szeretnék ugyanis megalapítani Maros megyében is a VW Bogár-klubot. Az országban csupán Bukarestben, Nagybányán és Székelyudvarhelyen van Bogár-klub.

A Volkswagen Bogár az a típusú autó, amely iránt talán a legtöbben rajonganak az egész világon. Az autómodell a Volkswagen Type 1 néven látott először napvilágot, a német Volkswagen cégcsoport 1938-tól 2003-ig gyártotta, s 2002 júniusáig 21,5 millió darabot értékesítettek. Ezzel a Bogár a világ addigi legnagyobb példányszámban eladott autómodellje lett.

Valószínűleg a New York Times használta először egy 1938. július 3-án megjelenő cikkében a “Bogár” szót, amelyben “ezer és ezer csillogó kis bogarat” vizionál, amelyek be fogják népesíteni a német utakat. Miután az autó az 1950-es években egyre nagyobb népszerűségre tett szert az Amerikai Egyesült Államokban, fokozatosan meghonosodott a szeretetreméltó Bogár (Beetle vagy Bug) becenév. A Volkswagen csak az 1960-as években vette át a Bogár megnevezést reklámkampányaiban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés