
Fotó: Szőcs Levente
Barlangi hiéna, kardfogú tigris, mamutfióka és más jégkorszakbeli állatok fogadják a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum látogatóit.
2016. október 24., 19:352016. október 24., 19:35
Az élethű állatrekonstrukciók, hatalmas méretű csontok önmagukban is élményszámba mennek, de javasolt minden látogató számára, hogy kipróbálja a különböző interaktív készülékeket, amelyek – a falakon látható magyarázatok mellett – számos információt közölnek a jégkorszakról. A kiállítás pénteki megnyitóján többször elhangzott, a jégkorszak nemcsak a mamutok ideje, hanem a miénk is, sőt, fontos szerepe volt ennek az időszaknak az emberi faj kialakulásában.
A házigazda Csergő Tibor igazgató, illetve a tárlat anyagát Gyergyószentmiklósra kölcsönző Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója és igazgatóhelyettese, Korsós Zoltán és Medzihradszky Zsófia, valamint a köszöntőt mondó György István alpolgármester elmondta, a tárlat azt szemlélteti, hogy az éghajlatváltozások, felmelegedések és jégkorszakok váltakozása miként alakította a Földet, illetve hogyan befolyásolta az élővilág fejlődését, alakulását.
Elmondták, az emberi történelmet is alapvetően befolyásolta a klímaváltozás, például a honfoglalás, a nomád törzsek nyugat felé indulása, és a nagy francia forradalom egyik oka is az akkori „kis jégkorszak” miatti éhínség. A tárlat üzenete, hogy megmutassa, egy állandóan változó folyamat apró részecskéi vagyunk, de felelősségünk, hogy ne romboljuk a környezetet, hiszen befolyásolja az éghajlatot. Elhangzott: a lehűlések több százezer év alatt fokozatosan történtek, és ehhez az élővilág alkalmazkodni tudott, de a mai felmelegedés gyorsan történik, ezért fajok kihalását okozza.
A jégkorszak tárlat január közepéig látható a Tarisznyás Márton Múzeumban, majd Székelyföld más múzeumaiban is megtekinthetik az érdeklődők. A tárlat témájában egy új kezdeményezés is indul a gyergyószentmiklósi intézményben: a világ számos múzeumában és más intézményeiben népszerű „nagy rajzolás” (The Big Draw) mozgalomhoz csatlakozhatnak, amely 2000-ben indult Angliában, és a művészetek, a dizájn, a tudomány és a környezet témaköreit kapcsolja össze. Az egyik terem sarkában a falra erősítve fehér lapok várják, hogy bárki, aki odalátogat, lerajzolja, ami éppen eszébe jut a látottakkal kapcsolatban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!