2010. július 26., 10:452010. július 26., 10:45
A The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – bennfentesei szerint „szinte bizonyos”, hogy ez lesz az utolsó világturné. A lap felidézi, hogy Charlie Watts dobos a tervezett koncertsorozat idején ünnepli majd 70. születésnapját. Keith Richards és Sir Mick Jagger egyaránt 66 éves, és az együttes „ifjonca”, Ronnie Wood is már 63. életévét tapossa.
„A banda tagjai már érzik a korukat ... a csúcson akarnak kiszállni a buliból” – mondta a The Sun egyik jól értesült forrása. Hírek szerint azonban már belső ellentétek is feszítik a társaságot. Nemrég például olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Keith Richards gitáros most elkészült könyve enyhén szólva nem kíméli Jaggert, az együttes frontemberét. A Rolling Stones-t övező legendák szerint ők ketten jó ideje ki nem állhatják egymást, és Keith Richards Life (Élet) című, megjelenés előtt álló memoárkötetében állítólag igen vad részletek leleplezésével rúg egy jókorát bandatársán.
A News of the World – a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap – e hónap elején, bennfenteseit idézve azt írta: a kézirat első változata láttán a szerkesztők és az együttes menedzserei is kérlelték Richards-t, hogy „fogja vissza magát”, de a könyv még így is olyan durvára sikeredett, hogy az akár a Rolling Stones végleges szakadását is jelentheti. A lap forrásai elmondták: az írás bőségesen részletezi Jagger vad szerelmi kicsapongásait, drogos kalandjait és hűtlenkedéseit. Az elmúlt fél évszázadban 200 millió Rolling Stones-album kelt el. Az együttes karrierje kezdetén rengeteg blues-, rhythm and blues-, country- és rock and roll-feldolgozást játszott. Első felvételeiken többek között Chuck Berry, Bo Diddley, Screamin’ Jay Hawkins, Muddy Waters, Larry Williams és Howlin’ Wolf dalait játszották. Mick Jaggert és Keith Richardsot a rocktörténelem legsikeresebb dalszerzői között tartják számon. A zenekar sosem zárkózott el más zenei stílusok elől: a reggae, funk, disco, country, folk, soul, pszichedelikus rock mind hatottak zenéjükre.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.