2010. március 15., 10:092010. március 15., 10:09
A 34 éves Carmen Cîciunak orvosai szerint megállt a szíve, azóta komában volt. A rokonok azt állítják, hogy a nő – aki programozó volt az Ipsos Interactive Services bukaresti cégnél – rendszeresen túlórázott, sógora a sajtónak úgy nyilatkozott, hétfőn is este nyolckor végzett munkájával.
Férje ugyanakkor elmondta, a válság miatt több alkalmazottat is elbocsátottak, a munkamennyiség azonban nem csökkent, így gyakran fordult elő, hogy hazavitte munkáját, s otthon is éjszakába nyúlóan dolgozott.
A cég vezetősége sajnálatát és együttérzését fejezte ki ugyan a családnak, szűkszavú közleményükben azonban úgy fogalmaztak, hogy alkalmazottjuk mintegy nyolc órát dolgozott naponta. Az orvosok egyelőre nem kívánták kommentálni a túlterheltségi vádat, mint mondták, ez a későbbi vizsgálatok során derül ki.
A területi munkafelügyelőség máris jelezte, hogy vizsgálatot indítanak az Ipsos Interactive Services ellen az elhunyt nő halálokának kiderítése érdekében, ugyanakkor a cégnél is belső vizsgálatot rendeltek el. Eközben a fővárosi hatodik kerületi ügyészség is hivatalból eljárást indított, vizsgálják a munkabiztonsági és munkaegészségügyi előírások betartását.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.