A szerencse kegyeltjei

A Mount Everestet meghódító csapat legtöbb tagja előbb az 5357 méteres Gokyo Rire jutott fel, majd az 5550 méteres Kala Pattharral küzdött meg. A táboron végigsöprő vírusos fertőzés miatt a 6189 méteres Island Peak meghódítására már csak négyen vállalkoztak. Az előbbi két csúcs megmászásával a 64 éves Szekeres Gerő történelmet írt a romániai alpinizmusban: ő az első hazai sportoló, aki bevette a Mount Everest mindkét falát (a marosvásárhelyi építészmérnök tizenkét évvel ezelőtt a hegy északi falát mászta meg 7760 méterig). A csapat tagjai jobbára a sorsnak és az erdélyiek egynapos késésének köszönhetik, hogy nem zuhantak le, még mielőtt valamelyik sziklára merészkedtek volna.

Életmentő késés

„Egy alpinista életében a csúcsok meghódításánál már csak az fontosabb, hogy szerencsésen lejusson a hegyről. Könnyen előfordulhatott volna ugyanis, hogy egyikünk sem tér haza, és meghal, még mielőtt elindult volna hegyet mászni” – kezdi mesélni a nepáli kalandokat a csapat rangidősének számító Szekeres. A hegymászó azt is elmeséli, hogy amennyiben egy nappal korábban értek volna Nepál fővárosába, Kathmanduba, valószínűleg arra a gépre szálltak volna, amely a luklai repülőtéren a földnek, csapódva szétroncsolódott, az utasok közül pedig egyvalaki élte túl a szerencsétlenséget. A tragikus körülmények között elhunyt tizenkét német és két svájci turista szintén a Himalájába tartott. A luklai röptér 230 méteres kifutópályájával a világ legveszélyesebb légikikötőjének számít, ahol a kisgépek is gyakran balesetet szenvednek.

„Elképzelhető, milyen érzés volt ilyen körülmények között a szerencsétlenséget követő napon felülni a Kathmandu–Lukla járatra,  annál is inkább, mivel amíg kisétáltunk a mi gépünkig, az az érzésünk támadt, mintha egy szabadtéri repülőgép-múzeumon haladnánk keresztül. A mi gépünk sem volt új, úgy rázott, hogy az embernek a gyomra a nyaka felé haladt” – mondja Szekeres, hozzátéve: csak akkor tért magához, amikor a Sita Airlines pilótája a 8850 méteres Csomolungmát 1953-ban elsőnek meghódító Sir Edmund Hillaryról elnevezett röptéren elcsöndesítette a légcsavarokat. Egyébként a fővárostól 300 kilométerre fekvő Luklába indulás elhalasztásának is megvan a története. Az expedíció erdélyi tagjai – Dumitru Sireteanu, Hargitai Szabolcs, Gyöngyösi Miklós, Gyöngyösi Levente, Kállai Mihály és Szekeres Gerő – az eredeti tervhez képest csak egy nappal később csatlakozhattak a csapat, már Kathmanduban állomásozó többi tagjához.

Buddhista kolostor, utazás elefántháton

A sikeres csúcshódítások mellett az Everest Base Camp elnevezést viselő expedíció tagjainak másfajta élményekben is része volt. Már az alaptáborokba való feljutás sem bizonyult gyermekjátéknak. A magyarországi és erdélyi alpinisták Luklából három napon át, erdőkön keresztül több mint háromszáz kilométert gyalogoltak a serpák fővárosának számító Namche Bazarba. Néhány nap múlva, Thaméban egy buddhista kolostor vendégei voltak, ahol a lámákkal asztaliteniszeztek, majd Khundéban meglátogatták azt az iskolát és kórházat, amelyet az Everest első meghódítója épített az itt élő szegények számára.

A 88 éves korában elhunyt Hillary alapítványa összesen huszonhét iskolát, két kórházat és tizenkét klinikát működtet a Himalája hegységben. Khunde egyébről is híres: innen nyílik a legszebb kilátás a légvonalban mintegy 50-60 kilométerre található Everestre. Az eredeti elképzelés szerint a Gokyo Ri meghódítása után a csapat a Mount Everest 5364 méteren elterülő alaptáborába tartott volna. Az időjárási körülmények viszont az 5550 méteres Kala Pattharra vezényelték őket. Az eredeti célpont fölött aznap öt hegymászó életét oltotta ki a lavina. „Ez volt a második eset, amikor a halál előttünk járt egy nappal” – mondja Szekeres. A hófehér hegyek után az ország déli részének és a Fehér folyónak a „meghódítása” következett. A csapat zöme benevezett egy vadvízi-túrára, Annapurnában meglátogatták a Nemzetközi Alpesi Múzeumot, innen meg elefántháton a dzsungelbe tartottak.

Magar–magyar találkozás

A csapat tagjai tibeti és hindu menekülttáborokat látogattak, de a magar törzs egyik tagjával is találkoztak. „Amikor az illetőnek mondtam, hogy magyar vagyok, nagyon megörült – meséli Szekeres Gerő. – Azt kezdte mondogatni, hogy ő magar, amit ott magjarnak ejtenek. Azzal büszkélkedett, hogy törzsének köze van hozzánk”. A magyarok és magarok vélhetően közös eredetéről egyébként Kőrösi Csoma Sándor is írt. Tény, hogy ez a sajátosan elkülönült népcsoport az egyetlen Nepálban, amely a többiektől eltérően temetkezik, és kopjafát állít halottainak. Az ősi közösség egyedüli vezetője a sámán, a Nepáli Magyar Baráti Társaság elnöke, Tek Bahadur Thapa pedig maga is magar származású.