A nótafa, a kisbíró meg a pap

A paplak garázsában kezdődött

„Összeültünk a parókia garázsában és elkezdtünk zenélni. Mivel senki nem tudott dobolni, elvállaltam én, aztán végleg az ütőhangszereknél ragadtam” – mondja Gálfi. A második alpolgármesteri mandátumát töltő zenész 2004-ben állt fel a dobok mögül, amikor a korszerű japán billentyűs hangszerek fölöslegessé tették a dobosokat.

„Egy elektromos orgona ma már mindent megold. Bezzeg akkoriban… Egy Dacia árába került egy erősítő, és azt sem lehetett olyan könnyen beszerezni. Protekció, csúszópénz: hozzátartozott a ’89 előtti beszerzéshez” – meséli.

A fiúk minden, bálon vagy lakodalmon szerzett pénzüket hangszerekbe fektették. Gálfi Sándor ma is emlékszik arra, hogy első fellépésük alkalmával pontosan 24 lejt keresett, de elmondása szerint ez is jól jött, mert iskolásként addig csak a szülői zsebpénzre számíthatott.

Amikor a csapat már elismertségre kezdett szert tenni, váratlan segítség érkezett: a mezőpaniti néptanács nagyobb összeget költött a csittszentiváni kultúrotthon felszerelésére, és a hangszereket az együttes tagjai sajátjaikként használhatták.

Zenével a hívekért

Kérdésünkre, hogy a református pap édesapa és a kántor édesanya miként reagált Balogh Karcsika és barátai „dübörgésére”, a válasz: elfogadták, később pedig meg is szerették. A zenélés különben is nagy hagyományra tekint vissza a Balogh családban. Balogh Károly egyik nagyapja kántor volt, a másik pedig cimbalmos.

A csittszentiváni hívek többsége örül annak, hogy a közösség lelkipásztora zenebarát. A zenés ifjúsági bibliaórák is nagy sikernek örvendenek. „Reformátor őseink az orgonát hozták be a templomba. Nekünk is meg kell fogni valamivel a fiatal és a középnemzedéket” – indokolja sok más pályatársa szemében különös stílusát a szentiváni lelkész, aki a templomban sem fél kézbe venni a gitárt.

Fazekak és pionírdob

A huszonöt évvel ezelőtti tinédzserek azért választották a Mikró nevet, mert a marosmenti nagyfaluban más együttesek is zenéltek. „Az első próbákon még fazekakkal csörömpöltünk, utána vásároltunk nagy nehézségek árán hangszereket” – emlékszik vissza Balogh Károly, aki azt is elmeséli, hogy az első egy pionírdob volt, amit a helyi iskolából szereztek. A csittszentiváni bandák közötti rivalizálásnak megvolt a jó oldala is.

A falubeli együttesek egyre igényesebbé váltak, jobban odafigyeltek repertoárjukra és saját szerzeményekkel is próbálkoztak. Kezdetben vasárnapi táncdélutánokon zenélt a Mikró együttes, később elkezdték hívni őket bálokba meg lakodalmakba is.

„A repertoárt fellépés előtt meg kellett mutatni a néptanácsnál. Ezen kötelező módon húsz román nyelvű szám is szerepelt, de a mi színmagyar falunkban ezeket soha nem játszottuk. Csak akkor tértünk át a román zenére, amikor a kultúrházba betoppant a rendőr. Amint továbbállt, ismét átváltottunk magyar dalokra” – neveti el magát a jelenlegi alpolgármester.

Nemrég a mikrósok úgy döntöttek: ismét összeállnak. A Mikró együttes, vagyis Szilágyi Sándor (harmonika), Gálfi Sándor (dob) és Balogh Károly (ének és gitár), hoszszú szünet után újabb fellépéseket ígér Csittszentiván legnagyobb ünnepein.