2010. november 10., 16:002010. november 10., 16:00
A január 12-i földrengés által lerombolt városban, ahol a lakók fele sátortáborokban él, a kolera gyors terjedésére számítanak.
A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) azt jósolja, hogy Haitiban az elkövetkező években még több tízezren fertőződhetnek meg a kórral. A haiti egészségügyi minisztérium keddi közlése szerint október óta már 583 ember életét követelte a hasmenéssel és hányással járó, gyors kiszáradáshoz vezető betegség.
Port-au-Prince-ben most több tucat koleragyanús esetet vizsgálnak, túlnyomórészt az egyre bővülő Cité Soleil nyomornegyedben, országszerte pedig már több mint 9 ezer embert kezelnek a betegség tüneteivel.
\"A kolerajárvány már nem csak egy egyszerű egészségügyi szükséghelyzet, hanem nemzetbiztonsági üggyé vált\" - hangsúlyozta Gabriel Thimote, a közegészségügyi minisztérium főigazgatója egy sajtótájékoztatón.
Jon Kim Andrus, a PAHO igazgatóhelyettese elmondta, hogy nehéz jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, milyen méreteket ölt majd a betegség Haitiban. Az egészségügyi szervezet az 1990-es években Peruban kitört, majd 16 latin-amerikai országra átterjedt, 6 éven át tartó kolerajárvány statisztikái alapján azonban arra a következtetésre jutott, hogy akár 270 ezren is megfertőződhetnek a 10 milliós közép-amerikai országban. Andrus ugyanakkor megjegyezte: a helyzet akár a jósoltnál is rosszabb lehet, tekintettel arra, hogy Haitiban rosszabb körülmények uralkodnak, mint annak idején Peruban, és eddig a halálozási arány is magasabb annál, mint amit a latin-amerikai járvány tombolásakor feljegyeztek. A szakember szerint a legfontosabb teendő most a haiti lakosság felvilágosítása a betegség megelőzésével, illetve kezelésével kapcsolatos tudnivalókról.
A múlt héten a karibi országon átvonuló Tomas hurrikán, és a vele járó heves esőzések csak tovább nehezítették a lakosság hozzáférését az alapvető higiéniához, és sokan szennyezett vízből isznak, amely a betegség terjedésének egyik fő forrása. A Port-au-Prince-ben dolgozó segélymunkások elmondták, hogy a legnagyobb biztonságban még mindig a sátortáborok lakói vannak, akik hozzá tudnak férni a tiszta vízhez, ellenben a régi fővárosi nyomornegyedekben élők komoly veszélynek vannak kitéve.
A PAHO arra is figyelmeztet, hogy a kolerajárvány könnyen átterjedhet a szomszédos Dominikai Köztársaságra, s ezért szakértőket küldött az országba a lakosság felkészítése céljából.
Október végi megjelenése óta a betegség Haiti tíz megyéjének felére terjedt ki. Az országban korábban még sohasem jegyeztek föl kolerát.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.