2009. október 29., 18:202009. október 29., 18:20
A kis Szalimot alakító, 11 éves Azharuddin Mohammed csak az tanítási napok 37 százalékát teljesítette, a kis Latikát játszó, 9 éves Rubina Ali még kevesebbet jár iskolába, ő mindössze 27 százalékot ért el. \"Ez lesújtó\" - mondta Nosir Dadravala, a film készítői által életre hívott Dzsai Ho alapítvány megbízottja. Az alapot a nyomornegyedben élő kis színészgyerekek oktatására és életkörülményeik javítására hozták létre.
Dadravala szerint az iskolakerülésért a gyerekek sűrű időbeosztása a felelős. Állandóan hívják őket valahová - magyarázta a megbízott. \"Ez jó, de menjenek a hétvégén, ne pedig az iskola rovására\" - tette hozzá.
Az alap döntése szerint a gyerekek elveszíthetik havi hozzávetőleg 120 dolláros apanázsukat, ha a tanórákon való részvételt nem tornásszák 70 százalék fölé. Ha pedig nem szereznek érettségit, megfosztják őket attól az összegtől, amelyet az alkotók a nagykorúság eléréséig letétbe helyeztek. A film készítői nem mondták meg pontosan, hogy a nyomornegyedben élő gyerekek pontosan milyen összegre számíthatnak felnőtt életük beindításához, mert tartottak attól, hogy a családok rávetnék magukat a pénzre.
Azharuddin Mohammed anyja szerint fia az utóbbi két hónapban azért hiányzott sokat az iskolából, mert szeptemberben tuberkulózisban meghalt apját gyászolta. \"Sokat sírt. Így megengedtem neki, hogy egy ideig ne menjen iskolába\" - mondta az anya. \"Amíg életben vagyok, a fiam biztosan részesül majd oktatásban\" - jelentette ki az özveggyé vált nő.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.