
2011. február 02., 10:172011. február 02., 10:17
Az album attól is különleges, hogy Neve márkájú keverőt használnak a felvételekhez, amelyet korábban a legendás Rolling Stones vagy a Led Zeppelin zenekarok is használtak. Ráadásul ezzel a berendezéssel csak a kolozsvári Sysound stúdió rendelkezik Romániában – tudtuk meg többek közt Bodó Istvántól.
Weinberger Attila elmondta, a Pávatánc című dalban működik közre a Tündérground zenekarral. Javaslatára a kereskedelmi rádiók számára is fogyasztható formátumú, mintegy három perc hosszú a dal, szemben a Tündérground korábbi, a zenekar tagjainak saját bevallása szerint soha véget nem érő dalaival. Weinberger Attila újságírói kérdésre elmondta, nem tervez új saját albumot kiadni, mert nem gazdaságos. A bluesgitáros szerint nem éri meg méregdrága CD-borítóra költeni a pénzt, mert könnyen előfordulhat, hogy nem térül meg, ráadásul a ma emberének felgyorsult életritmusa mellett érdemesebb egy-egy dalban gondolkodni szemben a konceptuális albummal, amelyre egyre kisebb az emberek igénye.
A Tündérground zenekar korábban egy albumot készített, de ezt nem stúdiókörülmények között, hanem egy 2007-es koncertfelvétel anyagából készítették el Mirtill névre keresztelt lemezüket. Bodó István elmondta, még a nyár előtt szeretnék befejezni az új albumot, illetve a zenekar koncertturnén is bemutatná az utóbbi két évben készült dalokat. A lemezfelvételt a csíkszeredai zenekar élő koncerttel is megfejeli. Február negyedikén, pénteken este nyolckor Kolozsváron, a Monostori út (Moţilor) 111. szám alatti Original Social Clubban lép fel a Tündérground.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.