Hirdetés

A dúsgazdag „Kék Báró”

Sikerült felfedezni a világ leggazdagabb hajóroncsát: a brit hajót 1942 júniusában állítólag egy náci tengeralattjáró süllyesztette el. Az aranyból, platinából és gyémántokból álló szállítmány összértéke mai áron eléri a 2,6 milliárd fontot (2,78 milliárd eurót).

MTI

2009. január 27., 10:032009. január 27., 10:03

 A hasonló víz alatti kutatásokra specializálódott Sub Sea Research cég nemrég számolt be arról, hogy Guyana partjaitól 60 kilométerre, és 243 méter mélyen megtalálták a roncsot, amely minden idők legértékesebb víz alatti kincsét rejti. Ennek védelme miatt azonban a kiemelésig sem a hajó nevét, sem pedig annak pontos helyét nem hozzák nyilvánosságra, és a beszámolókban csak Kék Báró néven hivatkoznak rá.

A döntően brit legénységet foglalkoztató kereskedőhajó az 1941. március 11-én aláírt kölcsönbérleti törvénynek megfelelően szállított értéktárgyakat Amerikába, ahonnan fegyvereket és hadianyagot vitt volna vissza Európába. Először Dél-Amerikába tartott, ahol további rakományt is kapott, majd egy konvoj tagjaként innen New York felé vette az irányt. 1942 júniusában az U87-es tengeralattjáró azonban rátalált a hajókra, és a Kék Bárót két torpedó küldte a tenger fenekére.

A történészek szkeptikusak: eddig ugyanis egyetlen hasonló incidenst sem csatoltak az U87-es 1942 júniusi tevékenységéhez, amely szerintük jóval északabbra lehetett beosztva. Azonban a tengeralattjáró nemrég felfedezett hajónaplója minden kérdésre választ ad, és abból pontosan dokumentálhatók a támadás körülményei is. A Sunday Telegraph megpróbált utánajárni a titkolózásnak, és a beszámolóhoz kapott képről gyorsan kiderítették, hogy az semmiképp sem lehet a Kék Báró, amely az amerikai cég szerint legalább 10 tonnányi aranyrudat, 70 tonna platinát, fél tonna ipari és 16 millió karátnyi minőségi gyémántot szállíthatott.
 
A cég már a mentésre készül, és első hajóik a héten indulnak el, hogy a nemzetközi vizeken kiemeljék a különleges rakományt. A második világháborús szállítmány felkutatását és leendő kiemelését szigorúan titokban tervezték meg. A szakértők szerint a kincsek Oroszországból származhatnak, míg a gyémántokat valószínűleg egy brit kikötőben rakodhatták be, és azok értéke a legvadabb pereket vetíti előre, hiszen a kiemelő cégeknek a legkomolyabb médiafigyelem mellett kellene betartani az egyébként sokszor áthágott kincskeresési szabályokat.
 
Ráadásul jelenleg az sincs tisztázva, hogy a megtalált vagyon Nagy-Britanniát és Oroszországot, vagy még az Egyesült Államokat illeti-e. A különböző kormányok ugyanis az értéktárgyak szétosztásán is gondolkodnak, és az osztozkodásnál nem számolnak a kutatóvállalattal.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben

Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
Hirdetés
Hirdetés