2011. február 11., 09:272011. február 11., 09:27
A különleges kiállítás a kávékészítés mikéntjét, a kávéfőzés és kávéfogyasztás, valamint a kávéházak kultúráját mutatja be. Gyarmati Zsolt, a csíkszeredai intézmény igazgatója lapunknak azt is kifejtette, december óta több mint 2000 látogatója volt a tárlatnak és a nyitva tartás idejére kialakított kávéháznak.
„Minden hétvégén különböző programokat szerveztünk a kiállításhoz kapcsolódóan, ezeket a különleges rendezvényeket február 23-áig folytatjuk” – jelentette ki Gyarmati. Február 11-én, pénteken a White Material című film vetítésére várják az érdeklődőket, majd szombaton 19 órától a 30-as, 40-as évek zenéit felidéző Haccacáré zenés estre várják a vendégeket. „A tárlat tematikájához illő előadásban Szilágyi Nóra és Márdirosz Ágnes Ráduj Gábor zongorakísérete mellett idézi fel a régi kávéházak hangulatát olyan dalokkal, amelyeket sokan ismernek és szeretnek” – magyarázta az igazgató. A belépő 10 lejbe kerül, ezzel a jeggyel a kiállítás is megtekinthető. A következő hétvégén (február 18–20.) Cári Tibor zeneszerző műveiből hallhatnak az érdeklődők cselló- és dobkísérettel.
Mindkét vasárnap ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők 17 és 18 óra között. A tervek szerint a kávéfőzés kultúráját bemutató kiállítás mind a négy Hargita megyei múzeumban, sőt Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is látható lesz. Csíkszeredában február 23-áig tart nyitva: kedd, szerda, csütörtök: 9.00–16.00-ig, péntek, szombat, vasárnap: 9.00–20.00-ig. A hétvégi programok, illetve a kiállítással kapcsolatos információk megtalálhatók a múzeum weboldalán.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.