2009. március 09., 10:312009. március 09., 10:31
Mindennap más szín jegyében telt el: a tárlat központi része napról napra eltérő árnyalatban pompázott, jelezve, hogy az art deco nosztalgiától a szertelen puncsig, a rúzsrózsaszíntől a visszafogott minimál stílusú fémes szürkéig sokféle stílus uralkodik ma a legdivatosabb lakásbelsőkben.
Idén 4000 négyzetméteren 15 kiállító bútorait, konyháit, szanitereit, lakástextíliáit, díszeit csodálhatták meg az érdeklődők. A legtöbben főleg csak iránymutatást és inspirációkat szereztek itt be, hiszen a kiállított bútorok és enteriőrök meglehetősen borsos árúak. A szervezők idén is a magyarországi otthonteremtés formálóinak, designereinek, forgalmazóinak és gyártóinak egybefogására és felvonultatására vállalkoztak.
Az elmúlt több mint egy évtized során a budapesti kiállítás naprakésszé vált a világ leghíresebb hasonló tematikájú vásáraihoz képest, és felzárkózott azok színvonalához – vélik a szakemberek. A modern stílusú bútorok korpuszait négyszögletes és téglaformák uralják, többnyire hatalmas ülőgarnitúrákkal, nagyon alacsony dohányzóasztalokkal, hangsúlyos lámpatestekkel, teljesen új technikájú, formájú sokszor domború szőnyegekkel, amelyek önálló képzőművészeti alkotásként is megállnák a helyüket.
A barokk még mindig tetten érhető, de egyes előrejelzések szerint nem lesz tartós divat. Meggondolandó tehát hatalmas mintájú, barokkos tapétákba öltöztetni a lakást, és a szoba – vagy a fürdőszoba – közepére mélyen lelógó barokkos csillárt vásárolni – függetlenül ezek árától.
A retró meglehetősen kötött stílus, csak akkor érvényesül igazán, ha a szobában, a lakásban szinte minden tárgy ezt az irányzatot követi. Az art deco örök és hálás divat, és szinte mindegyik darabja illik a már meglévőkhöz, főleg a visszafogott eleganciájú enteriőrökben. A mutatós lámpák, a rafináltan rejtett fényeffektusok újabban hangsúlyos szerepet kapnak.
Festmények helyett óriási, felkasírozott fotók – sokszor absztrakt, graffitiszerű motívumok vagy kedvelt filmikonok képei – tűnnek fel a falakon, amelyek gyakran feketék vagy sötétek. A legnagyobb divat a nagy lakás – érthetően, hiszen a hatalmas, összefüggő terekben érvényesülnek igazán a designerek által megálmodott különleges bútorok, olykor gyerekmagasságú vázák, jókora szobanövények, hatalmas kaspók.
Nem ritkák a teremnyi fürdőszobák sem, amelyek a legkevésbé sem emlékeztetnek fürdőszobákra. A bemutatott konyhák egy része akkora, mint egy garzonlakás. A kiállítás tárgyai még nemigen tükrözték a gazdasági válság jegyeit – érthetően, hiszen ezek többnyire még a pénzügyi krach kitörése előtt születtek, másrészt potenciális vevőkörüket nem biztos, hogy érinti a megélhetési költségek emelkedése.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.