
Rocksuli. Hatalmas élmény a gyerekek, fiatalok számára szüleik, barátaik előtt fellépni
Fotó: Szövérfi László
A marosvásárhelyi Rocksuli életében a félévzáró gálaműsor nem csupán egy koncert, hanem egy hosszú tanulási folyamat összegzése is. Ilyenkor válik láthatóvá az a munka, amely hónapok alatt formálja a kezdő zenészeket közösséggé és magabiztos előadókká. Január 28-án olyan diákok állnak színpadra, akik hangszeres tudásuk mellett kitartást, együttműködést és színpadi jelenlétet is tanultak. A felkészülés folyamatáról, a Rocksuli sajátos oktatási szemléletéről és a gyerekeket, fiatalokat leginkább motiváló tényezőkről Ilarie Róbert zenésszel, gitároktatóval beszélgettünk.
2026. január 20., 07:582026. január 20., 07:58
A marosvásárhelyi Rocksuli sok diákja jelenleg arra készül, hogy első alkalommal álljon nagyközönség elé: január 28-án a hónapokon át tartó gyakorlás, zenekari összecsiszolódás és közös munka érik be egy felejthetetlen előadásban. A gálaműsor kapcsán Ilarie Róbert zenésszel, gitároktatóval beszéltünk, aki kifejtette, hogy a felkészülés általában azzal kezdődik, hogy összeállítanak egy részletes playlistet, vagyis meghatározzák, mely dalok kerülnek színpadra.
„A meghívott fellépők – köztük volt diákjaink, akik mára önálló énekesekké váltak saját vagy feldolgozásrepertoárral – előzetesen elküldik a választott dalaikat, majd ezeket a diákok képességeihez igazítva szétosztjuk, azzal a céllal, hogy lehetőség szerint mindenki színpadra léphessen.
Amikor ez a szakasz lezárul, megkezdődnek a közös próbák. Ilyenkor a már megtanult részeket összeillesztjük, rendszerint egy tanár irányításával, hogy legyen a csapatban egy tapasztaltabb tag is, aki összefogja és koordinálja az alkalmi zenekart” – részletezte a Rocksuli műszaki vezetője.
A Rocksuliba jelentkező diákok közül legtöbben gitározni szeretnének megtanulni
Fotó: Szövérfi László
A próbafolyamatot a Rocksuli székhelyén (Posta utca 2.) tartandó gálaest zárja, amely nyílt rendezvény, így bárki részt vehet rajta, akit érdekel. A közönséget jellemzően szülők, rokonok, barátok és más érdeklődők alkotják. A gálaest lezárását követően pedig már a következő félév munkája veszi kezdetét.
A zenetanár elmondta, hogy minden félév végén tartanak gálaműsort, a suliban a képzés eleve két félévre tagolódik, tudatosan nem tértek át a moduláris rendszerre, amely a formális iskolai oktatásban működik.
Ilarie Róbert arról is beszélt portálunknak, hogy a jelentkező diákok többféle hangszeren tanulhatnak:
Ilarie Róbert szerint első osztályól lenne ajánlott a zeneoktatás
Fotó: Szövérfi László
„Korábban működött hegedűszakunk is, és bár jelenleg nincs rá érdeklődés, a lehetőség továbbra is adott, mivel tanár is rendelkezésre áll. A legnépszerűbb hangszer egyértelműen a gitár, ezt követi a dob. Korosztály tekintetében azt javasoljuk, hogy a gyermekek lehetőség szerint első osztálytól kezdjék el a zeneoktatást. A felkészítő osztályos, illetve öt–hat éves korosztály számára még nem tartjuk ideálisnak,
Nem szerencsés, ha az ABC és a hangjegyek tanulása egyszerre történik, ezért inkább az iskolai alapkészségek elsajátítása után ajánljuk a csatlakozást” – magyarázta a marosvásárhelyi zenetanár.
A legutóbbi gálaműsor vendégművésze Vitáris Iván (jobbra) volt
Fotó: Szövérfi László
Arra is kitért, hogy a Rocksuliban az oktatás teljes egészében délutáni, after school jellegű tevékenységként működik. Mint kifejtette, a legtöbb iskolában ma már nincs délutáni tanítási váltás, különösen a (marosvásárhelyi) középiskolákban, így ez a forma jól illeszkedik a diákok napirendjéhez. A képzés heti egy alkalomból áll: egy órában az oktató bemutatja és tanítja az aktuális anyagot, majd ezt egy hét önálló gyakorlás követi. A következő órán a tanuló haladásától függően vagy tovább lépnek az új tananyagra, vagy még időt szánnak az adott feladat elmélyítésére.
„Fontosnak tartjuk, hogy a szülők is tisztában legyenek a folyamattal: nem reális elvárás, hogy fél éven belül látványos eredmények szülessenek, hiszen a fejlődés nagyban függ a gyermek egyéni gyakorlásától. Az a heti egy óra, amelyet a tanár irányításával tölt, önmagában nem elegendő előrelépéshez, ezért elengedhetetlen az otthoni gyakorlás és a szülői támogatás is. Tapasztalataink szerint a diákokat elsősorban az motiválja, hogy konkrét céljuk van. Egy tízéves gyerek számára rendkívül erős ösztönző erő, amikor elmondjuk neki, hogy január végén színpadra fog állni.
Van, aki már az elején nagyon komolyan veszi ezt az egészet, és általában két-három éven belül saját zenekart is talál magának, aktív zenészként működik tovább. Ez sokszor már az első félév után látszik: ki az, aki hobbi szinten szeretne zenélni, és ki az, aki valóban fejlődni akar, és hosszabb távon is zenésznek készül” – részletezte a Bronx Robbie művésznevű zenész.
Növekedő létszámnak örvendhet a marosvásárhelyi Rocksuli
Fotó: Szövérfi László
Arról is beszámolt, hogy jelenleg körülbelül ötven diák jár a Rocksuliba, és bíznak benne, hogy ez a létszám tovább növekszik. „Volt egy féléves kényszerszünetünk anyagi okok miatt, amit nem titkolunk: ekkor kissé visszaesett a létszám, de azóta – immár a harmadik félévben – szépen, organikusan újra növekedésnek indultunk. Fontos hangsúlyozni, hogy minden tanárunk képzett, diplomás zenetanár, módszertani felkészültséggel, így tudatosan dolgozunk azon, hogy valóban elérjük a gyerekeket, és jó minőségű oktatást nyújtsunk.
Tegeződünk még a legfiatalabb, akár hétéves diákokkal is, mert fontos, hogy érezzék: kollégák vagyunk. Hiszen amikor színpadra állunk, együtt zenélünk. Ez a kollegiális működés alapvető ebben a szakmában, ahol nincs helye felül- és alárendeltségnek – a zene mindenkié” – hangsúlyozta Ilarie Róbert.
„Ebben a szakmában nincs helye felül- és alárendeltségnek – a zene mindenkié”
Fotó: Szövérfi László
A Rocksuli működése kapcsán elmondta, ennek finanszírozása elsősorban féléves tagsági díjakból történik, hiszen inkább szabadidőközpontként, klubként működik. Emellett időnként pályázati forrásokból is érkezik támogatás. Ugyanakkor rámutatott, hogy
„Korábban magántámogatók is segítették a munkánkat, akik nem szerették volna nyilvánosságra hozni a nevüket, ezért ezt mi is tiszteletben tartjuk. Ezek a támogatások nagy segítséget jelentettek, de hosszú távon nehéz kizárólag ilyen forrásokra építeni, hiszen a fenntartási költségek magasak, különösen a téli időszakban. Ennek ellenére dolgozunk tovább, és hála Istennek jelenleg már viszonylag stabil lábakon állunk anyagilag” – magyarázta a műszaki vezető.

A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
Erdélyi mozikban is vetítik április végétől Olasz Renátó magyarországi rendező Minden csillag című játékfilmét. A fiatal felnőttek útkeresését bemutató magyar filmben szereplői között több erdélyi színész is felbukkan.
Románia népessége várhatóan körülbelül negyedével (24,3 százalékkal) 14,40 millióra fog csökkeni 2100. január elsejére a 2025. január elsején regisztrált 19,04 millióról – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett legfrissebb demográfiai előrejelzéséből.
Huszonöt kutyát találtak a hatóságok egy bukaresti, negyedik kerületi tömbházlakásban – tájékoztatott szerdán az állatfelügyelettel és -védelemmel foglalkozó hatóság (ASPA).
szóljon hozzá!