
A United by Music koncerteket is szervez. A projekt keretében hétvégén egy holland bluesegyüttes lépett fel Szentgyörgyön
Fotó: facebook.com/united music by romania
Országos tehetségkutató versenyt szervez fogyatékkal élő zenészek számára a holland mintára létrehozott, Sepsiszentgyörgyön bejegyzett United By Music alapítvány.
2018. október 16., 14:082018. október 16., 14:08
Fogyatékkal élő zenészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett United by Music alapítvány.
– fejtette ki Makkai Péter református lelkipásztor, a hazai szervezet alapító tagja.
Első lépésben országszerte felkutatják a zenében tehetséges fogyatékkal élőket, valamint mentort biztosítanak számukra. A november és április közötti időszakban tehetségkutató versenyt szerveznek, amelyre november 30-ig várják az érdeklődők jelentkezését. A www.united-by-music.ro honlapról letölthető a versenyszabályzat, illetve a jelentkezési űrlap. Az előválogatót december elején rendezik meg három helyszínen: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. A döntőt jövő év februárjában szervezik Sepsiszentgyörgyön. A válogatást szakmai zsűrire bízzák, amelyben zenetanár, zenész, énekes is részt vesz.
Az első három helyezett háromnapos hollandiai kirándulást nyer, és nagyközönség előtt is felléphet. Akiket a zsűri kiválaszt lehetőséget kapnak arra, hogy zenei karrierjük kibontakozzék, mentorok irányítják őket, szakmai oktatásban részesülnek.
A United by Music ugyanakkor koncerteket szervez a partnerszervezetek zenekarainak, ezekre fogyatékkal élőket is meghívnak. Makkai Péter szerint küldetésüknek tekintik, hogy folyamatosan zenei oktatást, fejlesztést biztosítsanak a tehetséges fogyatékkal élőknek, meggyőződésük, hogy ha részt vesznek a programjaikban bátrabbak lesznek, új barátokra tesznek szert, és megtapasztalják az elfogadást. A céljuk egyrészt, hogy javítsanak a fogyatékkal élők életminőségén, másrészt, hogy eloszlassák a társadalmi előítéleteket az értelmi és más fogyatékkal élőkkel szemben azzal, hogy a nagyközönség előtt is megmutatják tehetségüket.
Az előzményekről az alapító kifejtette, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató- és integrálóközpontja, az Írisz Ház már többéves kapcsolatban áll a United by Music hollandiai csapatával, akik eddig is számos projektben segítették a sepsiszentgyörgyi szervezetet, most pedig a United by Music Románia Alapítvány létrehozásában voltak partnerek.
A romániai szervezet tiszteletbeli elnöke Luiza Zan jazzénekes, zenetanár, másik alapítója Joris Van Wijngaarden, a Carante Groep holland szociális szervezeteket tömörítő ernyőszervezet nemrég nyugdíjba vonult gazdasági igazgatója. Candye Kane amerikai énekesnővel közösen ő fejlesztette ki a United by Music koncepciót, a szervezetet 2005-ben indította el. Joris vezetése alatt az európai szervezet folyamatosan növekedik, és zeneoktatási lehetőségeket teremt fogyatékkal élő, tehetséges fiataloknak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!