2011. október 05., 12:182011. október 05., 12:18
A cisztin a nikotin acetilkolin receptoraihoz részlegesen kötődő molekula és így alkalmas arra, hogy az erős dohányosnak megkönnyítse a leszokást a cigarettáról. A kelet-európai országokban ennek hatása a dohányzás gyakoriságán ugyan nem nagyon látszik, de a hatás régóta ismert.
Lengyel kutatók már közöltek tudományos adatokat a Tabex néven hazájukban bármelyik patikában kapható gyógyszerről, de megfelelő mennyiségű résztvevővel végzett tanulmány korábban még nem történt. Most Robert West angol kutató és munkatársai 740 erős dohányoson végeztek vizsgálatokat, amelynek eredményeit a világ egyik legfontosabb tudományos folyóirata, a New England Journal of Medicine közölte.
West professzor lengyelországi tanulmányába olyan férfiakat és nőket vontak be, akik naponta legalább 10 cigarettát szívtak évek óta. A Tabex tabletta hatékonyságát megkülönbözhetetlen külsejű placebo tablettáéval hasonlították össze, és egy év múlva is gondos vizsgálatokkal ellenőrizték, hogy a résztvevők valóban abbahagyták-e a dohányzást.
A Tabex tablettával kezelt személyeknek 8,4 százaléka maradt egy év múlva is cigarettamentes, míg a placebo tablettát szedőknek csak 2,4 százaléka volt képes megállni az évet dohányzás nélkül.
A hasonló célból előállított amerikai készítmény, a varenicline ugyan hatásosabbnak tűnt, mert a gyógyszerrel kezelt résztvevők 20 százaléka egy év után is megmaradt nemdohányosnak, a placebo tablettát szedő nyolc százalékhoz képest.
Az amerikai szerrel kapcsolatban viszont súlyos mellékhatásokat figyeltek meg: több lett a szívroham és pszichiátriai gondok jelentek meg. Ráadásul az amerikai gyógyszer igen drága: egy havi tabletta több száz dollárba kerül, míg a Tabexért az amerikai számítás szerint legfeljebb 15 dollárt kell havonta kifizetni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.