2011. július 05., 08:292011. július 05., 08:29
A kora kréta időszakból származó fosszília még 1980-ban került elő a Benevento közeli Pietrarojában, a helyi szeméttelepen, tüzetesebb vizsgálatot azonban csak az utóbbi öt évben végeztek rajta, s az eredményeket öszszefoglaló háromszáz oldalas jelentést most hozták nyilvánosságra a milánói Museo Naturale természettudományi múzeum paleontológusai – írja az MTI. A száztizenhárommillió éves dinoszauruszlelet sok szempontból egyedülálló. Ez a világ egyetlen dinoszaurusza, amelynek fennmaradtak fosszílizálódott belső szervei, s a valaha előkerült legteljesebb őshüllő-csontvázak egyike. Eddig ismeretlen faj képviselőjéről van szó, ráadásul egy igen ritka, újszülött egyedről. Ez az első dinoszaurusz, amely Itáliában került elő, azt bizonyítja, hogy az Appennini-félszigetet nem borította víz a dinoszauruszok korában.
„Ciro a világ legtökéletesebb dinoszaurusza” – nyilatkozták az olasz paleontológusok a sajtónak a Scipionyx samniticus egyedéről, amelyet hazájában egyszerűen Cirónak kereszteltek el. A kutatócsoportot vezető Cristiano dal Sasso a La Stampa torinói napilapnak elmondta, hogy Ciróból soha nem lett volna óriás, legfeljebb két és fél méter magasra nőtt volna. Születése után néhány nappal vesztette életét, valószínűleg vízbe fulladt. Nemcsak teljes csontváza, hanem belső szervei és lágy szövetei is tökéletes állapotban maradtak fenn. Kivehető a légcső egy szakasza a porcos vázzal egyetemben. Ciro magától még nem volt képes élelemre vadászni, a bébidinoszauruszt szülei táplálták: erre utalnak a gyomrában kimutatható gyíklábak és halpikkelyek. „Ciro a paleontológusoknak ugyanakkora jelentőséggel bír, mint az egyiptomi hieroglifák megfejtésében kulcsot adó rosette-i kő.” – hangoztatták Ciro kutatói.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!