Hirdetés

A véletlenek sorozatára hivatkozott Raffael Sándor, Cozma gyilkosa

A véletlenek sorozatával magyarázta Raffael Sándor, a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, hogy leszúrta Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosát; a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban a vádlott azt mondta, orosz gengsztereknek hitte a kézilabdázókat.

2011. május 30., 07:422011. május 30., 07:42

Raffael Sándor hosszas tagadás után csak nemrég ismerte el, hogy ő szúrta meg a román sportolót. Azt állította, eddig ügyvédei tanácsára taktikázott.

„A kézilabdacsapat mögött hatalmas emberek állnak”

Az elsőrendű vádlott szerint Marian Cozmáék elvetemültek voltak, hiszen egy kis dulakodás során őt rögtön fejbe verték egy sörösüveggel. Raffael a véletlenek sorozatával magyarázta, hogy miképpen lett gyilkos: véletlenül kerültek a veszprémi szórakozóhelyre, véletlenül volt nála kés, és véletlenül szúrta szíven Cozmát. Cáfolta, hogy alvilági leszámolásra készültek volna, s védelmi pénz miatt mentek Veszprémbe. Ezt bizonyítja szerinte az is, hogy a társaság nagy része 50–60 kilós, alacsony, tizenéves gyerekekből állt. Raffael úgy véli, a kézilabdacsapat mögött „hatalmas emberek állnak”, akik mindent elkövetnek azért, hogy minél nagyobb büntetések szülessenek. „Nagyon sajnálom ezt a tragédiát, gondolom, nehéz a szülőknek elhinni, hogy ami történt, nem előre kitervelt gyilkosság volt” – fogalmazott az interjúban.

Raffael Sándor a média kitalációjának tartja az emberölés kapcsán emlegetett maffiaügy, védelmi pénz vagy leszámolás lehetőségét. „A média próbált nagyobb volumenű ügyet kreálni ebből a szerencsétlen tragédiából, azért dobták be a maffiaügyet, a védelmi pénzt vagy a leszámolásverziót, hogy jobban el tudják adni a lapokat” – mondta. A vádlott elmondta: a táncparketten, szűk helyen egy teljesen hétköznapi dulakodás alakult ki Németh Győző és Marian Cozma között.

Életfogytiglani büntetés kiszabását indítványozták

Életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész négyórás vádbeszéde végén a Cozma-ügy elsőrendű és másodrendű vádlottja, Raffael Sándor és Németh Győző ellen pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon. Sárosi Dóra megyei ügyész indítványozta továbbá, hogy a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván esetében a fegyházbüntetés időtartama legyen közel a törvényi büntetési tétel felső határához (20 év).

Az ügyészség a három vádlottat egyrendbeli, társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint egyrendbeli, bűnsegédként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérletében indítványozta elmarasztalni. Pál Gábor negyedrendű és Bihari Csaba ötödrendű vádlottat egyrendbeli, társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolják, velük szemben az ügyész a büntetési tétel felső határához (8 év) közeli börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Sárosi Dóra a vádbeszédben közölte: az ügyben 700 tanút hallgatott ki a rendőrség, közülük 200-at a bíróság is beidézett. A tényállás alapját elsősorban a tanúk vallomása és az 50 szakértő véleménye adja. Mint mondta, több mint 60 tanú tett egybehangzó vallomást arra vonatkozóan, hogy a vádlottak követték el a bűncselekményt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés