Hirdetés

A Tóásó-ügyről az EP-ben

Tisztességes igazságügyi eljárást, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását, az ártatlanság vélelmének figyelembe vételét sürgették európai parlamenti és országgyűlési képviselők azon a keddi meghallgatáson, amelyet Gál Kinga (Fidesz) szervezésében az EP brüsszeli épületében tartottak a Bolíviában terrortevékenységgel vádolt, több mint három éve fogva tartott Tóásó Előd és társai ügyében.

2012. június 21., 08:292012. június 21., 08:29

 A meghallgatáson jelen volt Gulyás Gergely, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes alelnöke, aki a bolíviai eljárás kapcsán kijelentette: önmagában az a tény, hogy három év után a bírósági szakasz érdemben még el sem kezdődött, „jól mutatja, milyen mértékben hiányoznak azok a bizonyítékok, amelyek egy Bolíviában kiemelten kezelt eljárás lezárásához feltétlenül szükségesek lennének”. Gál Kinga arra emlékeztetett, hogy a 2009 áprilisában elfogott Tóásó Elődöt már a bolíviai törvények alapján is szabadlábra kellett volna helyezni, hiszen 36 hónapnál hosszabb ideig nem tarthatják előzetes letartóztatásban.

Mint mondta, a bolíviai közléseken is érzékelhető az ellentmondásosság, és az, hogy a fogva tartás bizonyítékait egyelőre nem találták meg. „Célunk, hogy biztosítsák Tóásó Előd jogát egy tisztességes eljáráshoz, az ártatlanság vélelmét és az alapvető emberi jogokat” – fogalmazott. Az állítólagos terroristacsoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa Flores Eduardo, a szovátai Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer.

Az akció két túlélőjét, a magyar–román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják. Sógor Csaba (RMDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a bolíviai vádak számos ponton helytelen információkon alapulnak. Mint mondta, Romániában is figyelemmel kísérik az ügyet. Gál Kinga a meghallgatást értékelve úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint mind az uniós külügyi szolgálat, mind az Európai Parlament figyelme növekedett az ügyben, ez pedig segít a nyomásgyakorlásban, amely viszont elvezethet a képviselők kérte jogok biztosításához, valamint Tóásó Előd szabadlábra helyezéséhez.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés