
Fotó: Boda L. Gergely
„Vásárhely, szeretett Vásárhely, soha nem felejtünk el” – ezzel az Autostop MS és Keresztes Ildikó által játszott dallal kezdődött meg a második Marosvásárhelyi Világtalálkozó gálaműsora szombat délután.
2014. augusztus 31., 19:342014. augusztus 31., 19:34
És ennek a gondolatnak a jegyében zajlott az egész világtalálkozó is: hogy vásárhelyinek lenni különleges érzés, amely még a távolba szakadt honfitársak életét is meghatározza.
A második alkalommal megszervezett világtalálkozó ismét hazahívott számtalan, távolba szakadt marosvásárhelyit, legmesszebbről Amerikából érkeztek haza találkozni de Izraelből, az Egyesült Arab Emírségekből, valamint Európa számos országából jöttek haza a szülőváros hívására. Legtöbben természetesen az anyaországból. A hazaérkezők és a velük találkozni vágyó marosvásárhelyiek meg is töltötték a patinás Kultúrpalotát a találkozó szombat délutáni gálaműsorán.
A világtalálkozó ötletgazdája és főszervezője, Kirsch Attila elmondta, a találkozó sokak egykori iskolája, a Bolyai Farkas Gimnázium udvarán kezdődött, ahol interaktív beszélgetések zajlottak. Többek közt ott hangzott el az is, hogy „mindannyian kicsit a múltban élünk, de a találkozásokban erő volt, erő van”.
A gálán Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa nevében Csige Sándor Zoltán vezető konzul megfogalmazta, mi mindennel ajándékozta meg Marosvásárhely az itt élőket. „Csak a vásárhelyiek tudják, mit jelent a Somi vagy az, hogy a lapokhoz jártak fürödni, de csak ők tudják azt is, hogy melyik utca a bulevárd a vártemplom mellett. Ezek a kifejezések azonban nem csak szavak, hanem történetek, és aki valaha itt élt, tudja, mit jelent családhoz tartozni” – mondta a vezető konzul.
A szombat délutáni gálaműsor a találkozás mellett a szórakozás lehetősége is volt a vásárhelyieknek. A műsorvezetést Nagy István és Fodor Piroska színművészek vállalták, akik poénkodva, időnként élcelődve vezették fel az egymást követő vásárhelyibbnél vásárhelyibb műsorszámokat.
A Sebestyén Aba rendezte előadásban helyet kapott a néptánc, a klasszikus zene, muzsikált fuvósnégyes, volt vers tánccal, de elhangzottak közkedvelt sanzonok, kuplék is, valamint az előadás részeként Sebestyén Spielmann Mihály könyvtáros beszélt a vásárhelyiségről, ugyanis – a műsorvezetők szerint – ha Marosvásárhelynek lenne kabalája, és az élő ember lehetne, Sebestyén Spielmann Mihály lenne az.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!